A Turista Magazin értesülései szerint statikai okokból le kellett zárni, és hamarosan le is bontják az eplényi kilátót.
Mint ismert, az eplényi Ámos-hegyi pihenőerdőt 2003-ban adták át, aminek egyik látványossága az 525 méter magas Ámos-hegy csúcsán álló, 8 méteres kilátó volt.
A Turista Magazin emlékeztet: a kilátóhoz libegővel is fel lehetett jutni, hogy aztán innen a Bakonyt és a környező településeket, illetve tiszta időben a Balatont is meg lehessen csodálni.
A kilátó többé nem látogatható, a közeljövőben statikai okok miatt lebontják. A lap úgy tudja, egyelőre nincsenek konkrét tervek az új építményről.
Lelépő, fotók: Györkő Zsombor


