Lelépő
Image default

Vasárnap ismét megnyílnak a Sándor-palota kapui

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota.

A Sándor-palota honlapján elérhető közlemény szerint, a látogatók 10 órától 18 óráig tekinthetik meg az épületet.

Színes programokkal készül a Sándor-palota

A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek, délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10 órakor és 14 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a Sándor-palota történetével. Megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején. Azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a Magyarországra látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit – ismertették.

Körbejárhatók olyan, évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is. A Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon is megtekinthető.

A belépés ingyenes és érkezési sorrendben történik, előzetes regisztrációra nincs lehetőség – olvasható a Sándor-palota közleményében.

Ezt olvastad már?

A Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár zenekara és a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd Palotaőrség katonái zenés őrségváltása igazi turistalátványosság. Tavasztól őszig havonta egyszer tartanak ilyen őrségváltást, ennek már hagyománya van a budai Várban.

A megújuló Budavári Palotanegyed egyik különleges látványosságát idén utoljára 2023. szeptember 30-án tekinthetik meg a látogatók. A zenés őrségváltás történetéről ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Lelépő, fotók: Sándor-palota

Kapcsolódó