Több ezer katona és 22 páncélos közeledett, velük szemben alig néhány száz, gyengén felszerelt székely határvédő állt. 1944. augusztus 26-án az Úz völgyében elérte Magyarország akkori határát a szovjet hadsereg, és megkezdődött az a kegyetlen ütközet, melynek emléke több mint nyolc évtizeddel később sem halványult el. Ezen a napon azokra a katonákra emlékezünk, akik szinte reménytelen helyzetben is kitartottak.
1944. augusztus 26. nem egyszerűen egy újabb ütközet napja volt a második világháború végeláthatatlan csatasorozatában. Ekkor érte el a szovjet előrenyomulás Magyarország határát, és az útjában álló székely határvédőknek néhány óra alatt kellett szembenézniük azzal, amire aligha lehetett felkészülni.
Három nappal korábban Románia átállt a szövetségesek oldalára. Ennek következtében a Vörös Hadsereg rendkívüli gyorsasággal nyomult előre a Keleti-Kárpátok felé, és augusztus 26-án a 2. Ukrán Front jobbszárnya elérte a magyar határt. Az Úz völgyét védő magyar állások körülbelül három kilométerre húzódtak a határtól.
És akkor megjelentek a szovjet páncélosok. A történelmi rekonstrukciók szerint 22 harckocsi érkezett a völgybe, mögöttük több ezer, jól felfegyverzett gyalogossal. A magyar védelemnek mindössze két páncéltörő ágyúja volt. Mindkettőt kilőtték a támadás első fél órájában.
A túlerő szinte felfoghatatlan volt. A mintegy 310 honvéd déltől délután négy óráig próbálta tartani a frontvonalat, miközben megfelelő fegyverzet nélkül kellett szembenézniük a rájuk zúduló támadással.
A szovjet csapatok elfoglalták a vámházat, majd Úzvölgy-telepet is. A védők lőszere végül elfogyott. A székely határőr-zászlóalj életben maradt katonái ekkor a hegyek felé húzódtak vissza.
A 310 honvédből a történész által ismertetett adatok szerint mindössze 70-80 ember maradt életben. Ők azonban még aznap visszatértek a harcba, csatlakoztak a segítségükre érkező két zászlóaljhoz, és folytatták a küzdelmet.
A szovjet előrenyomulást végül nem lehetett feltartóztatni. A páncélosoknak egy ideig maga a terep, a hosszú, szűk szurdok okozott nehézséget, több harckocsit pedig német zuhanóbombázók semmisítettek meg. A hadművelet menetét azonban ez már nem tudta érdemben megváltoztatni. Az áttörés után folytatódott az előrenyomulás, majd elesett az Ojtozi-szoros térségében fekvő Sósmező is.
Augusztus 26. az Úz völgyében a helytállás és az áldozatvállalás emléknapjává vált.Több mint nyolcvan év telt el. A fegyverek régen elhallgattak, az Úz völgye azonban nem felejt.
Lelépő, fotók: @szilvuli