Újra megnyitja kapuit a látogatók előtt a Sándor-palota – jelentette be közösségi oldalán dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök. A Nyitott Kapuk programsorozat következő alkalmát 2026. május 30-án, szombaton rendezik meg.
Az érdeklődők vezetett séták keretében járhatják be a Budai Vár ikonikus, kora klasszicista stílusú épületének reprezentatív termeit, miközben különleges történeteket és kevésbé ismert részleteket is hallhatnak a palota múltjáról.
A 2025 márciusában elindított programsorozat ezúttal már hetedik alkalommal várja a látogatókat, és továbbra is nagy népszerűségnek örvend azok körében, akik szeretnének bepillantani Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltóságának rezidenciájába.
A részvételhez szükséges jelentkezési információk és további részletek a Sándor-palota hivatalos honlapján érhetők el.
Ez is érdekelhet:
10 dolog, amit csak kevesen tudtak a Rogán-minisztériumként emlegetett Vöröskereszt-székházról
Lelépő


