Május elején éri el maximumát az év egyik leggyorsabb meteorraja, az Éta Aquaridák; a Halley-üstökösből származó meteorraj szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a legtöbb hullócsillagot május 6-án hajnalban láthatjuk – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.
A közlemény szerint a Halley-üstökösből származó porszemcsék akár 67 kilométeres másodpercenkénti sebességgel csapódnak a Föld légkörébe.
A „hullócsillagként” ismert jelenséget valójában apró, porszem vagy kavics méretű kozmikus részecskék felizzása okozza, amelyek
nagy sebességgel lépnek be a Föld légkörébe, ahol a fékeződés során fény és hő formájában adják le energiájukat.
Az Éta Aquaridák szülőobjektuma a legrégebb óta ismert periodikus üstökös, a Halley, amely átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot. A Föld pályája évente kétszer metszi az üstökös pályáját: májusban az intenzívebb Éta Aquaridák, október végén pedig a mérsékeltebb aktivitású Orionidák meteorrajt eredményezve.
Bár a raj óránként akár 50 meteort is produkálhat, a magyarországi megfigyelők számára a radiáns (az a pont, ahonnan a meteorok látszólag kiindulnak) alacsony állása, valamint a holdfény miatt óránként körülbelül 10-20 felvillanás várható. A jelenség szabad szemmel is jól követhető, a legkedvezőbb feltételek május 6-án, a hajnali órákban ígérkeznek a megfigyeléshez.
Lelépő


