A Duna vízszintjének gyors apadása ismét előhívta a múlt kísérteteit. A fotókat Györkő Zsombor készítette.
A Mohács alatti szakaszon, a Gabriella-sziget belső ágában újra láthatóvá váltak azok a hajóroncsok, amelyek évtizedek óta rejtőznek a folyó fenekén. Bár a különleges látványosság sok kíváncsi látogatót vonz a térségbe, a hajók története mindmáig homályba burkolózik, és számos téves feltételezés is kering velük kapcsolatban.
Sokan gondolják, hogy a az 1960-as évek végén süllyesztették el folyamszabályozási célokból, ám ezt a feltevést a szakértők határozottan cáfolják. Sokkal inkább valószínű, hogy
a négy, ma is látható hajó maradványai a második világháború időszakához kötődnek.
Közülük az egyik az 1895-ben alapított, majd 1948-ig működő Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság csöves pontonja volt, míg a másik három a Honvéd kincstárhoz tartozott. Egy katonai ponton, egy szivar alakú aknarobbantó vagy aknakutató vasdereglye, valamint egy hasonló rendeltetésű fadereglye látható még.
Ezeket a hadieszközöket a szovjet csapatok süllyesztették el a háború viharában.
A Duna ezen szakasza további titkokat is rejt. A sodorvonalban, a mederfenéken nyugszik a J.R.M., vagyis a Jugoszláv Folyami Hajózás tulajdonában álló Slovenia nevű lapátkerekes vontató gőzhajó is, ami 1944 őszén aknára futott és ott lelte végzetét.
A roncsok csak alacsony vízállás mellett bukkannak a felszínre. A mohácsi vízmérce szerint 270 centiméter alá kell apadnia a víznek ahhoz, hogy előtűnjenek.
Lelépő, fotók: Györkő Zsombor