Augusztus 20-án új helyszínen és megújult tartalommal, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál. Ez a kézműves pékszakma legrangosabb hazai összejövetele.
A tizedik, jubileumi eseménynek augusztus 20-án, 10 órától Budajenő és annak ikonikus műemlék épülete, a Magtár ad otthont. A természetközeli helyszínen az otthonsütők és a szakma krémje versenyez, ez idő alatt a szervezők szakmai és családi programokkal készülnek a látogatóknak.

Rekordmennyiségű pékség jelezte részvételi szándékát az ország számos pontjáról,
termékeik mellett számos ínyenc portéka jelenik meg a társkiállítók standjain. A festői szépségű helyszínen pódiumbeszélgetések, workshopok, zenei programok, kreatív gyerekjátékok, kemencés élménysütés színesíti a programot.

Fontos újítás, hogy a fesztivál szellemiségében visszatér az gyökerekhez, szlogenje, a „Tiszta élelmiszert, tiszta lelkiismerettel!” is ezt tükrözi.
Az ingyenes rendezvény azok számára lesz hiánypótló, akik termelőként, pékként vagy fogyasztóként a szívükön viselik mind a földünk sorsát, mind az élelmiszereink minőségét.
„A fesztivál a gyakorlatban mutatja be azt, hogy ipari körülmények között is megvalósítható olyan vegyszermentes gazdálkodás, élelmiszerkészítés, amely hosszú távon fenntartható, a termőföld, a kisipar és a fogyasztók egészsége szempontjából egyaránt” – húzta alá a sajtótájékoztatón Kovács Beáta, az eseményt szervező Magyar Kézműves Kenyér Társaság elnöke.
Zsűri kezében lesz a „kenyérlelke”
Újdonság továbbá, hogy a hagyományokkal szakítva a pékségek mostantól nem versenyeznek, hanem profi zsűri által minősíttethetik termékeiket. Idén fehér/félbarna és teljes kiőrlésű kategóriában várják a kenyereket, amelyeket a zsűri külalak, bélzet és íz alapján három minőségi osztályba sorol: ennek értelmében arany, ezüst és bronz minősítés jár az arra érdemes kenyereknek. A kenyerek kizárólag az alábbi alapanyagokból készülhetnek: liszt, víz, kovász (liszt és víz) valamint só.

Az otthonsütő hobbipékek is megmérettethetik magukat a fenti két kategóriában, munkáikat a hazai kézműves pékek értékelik, a nyertesek és a helyezettek értékes díjazásban részesülnek. További információ és részletes program a rendezvény oldalán érhető el.
Lelépő

