Lelépő
Image default

Most hétvégén a legszebb arcukat mutatják az ország legcsodálatosabb kastélyparkjai, kertjei

Május végén és június elején ismét megnyílnak Magyarország legszebb történeti kertjei, kastélyparkjai, arborétumai és gyűjteményes kertjei. Az apropó pedig nem más, mint a „Légy ott a kertben!” eseménysorozat.

Az alkalom jó lehetőséget nyújt arra, hogy ingyenesen megtekinthessük és szakmai vezetés mellett jobban megismerhessük kertépítészeti örökségünket. Összegyűjtöttük néhány remek programot.

Fehérvárcsurgó – Károlyi Kastélypark

A Fehérvárcsurgón található Károlyi Kastélyparkban május 31. és június 2. között kerülnek megrendezésre a 20. Európai Dísznövény- és Kertművészeti Napok. A rendezvény május 31-én szakmai nappal indul, míg június 1-2-án a látogatók szakmai előadásokon és botanikai sétákon vehetnek részt. Emellett családi és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket, így minden korosztály találhat magának érdekes elfoglaltságot.

Gödöllő – Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély kertjében parkséta keretében ismerkedhetünk meg a hely botanikai ritkaságaival és élővilágával. A kerttörténeti séta bepillantást nyújt a kastély építésének történetébe, valamint a park átalakulásába, különös tekintettel az angol és francia típusú kertre és annak használatára.

Fertőd – Esterházy-kastélypark

Június 1-én a fertődi Esterházy-kastély kertjében 16 órától ingyenes rózsakerti sétát tartanak a kastély szakemberei. A séta során megismerhetik az érdeklődők a Cziráky Margit Rózsakert varázslatos történetét és a különleges rózsafajtákat. 16-19 óra között pedig gitármuzsikával kísért borkóstolón vehettek részt, ahol a Sopron-Fertő-táj meghatározó ízeit is felfedezhetők. A program igazán különleges élményt kínál mind a természet, mind a gasztronómia szerelmeseinek.

Több, mint tízezer virág bontja szirmait az ország legszebb rózsakertjében

Folly Arborétum

A Folly Arborétum két ingyenes, de regisztrációhoz kötött kerti sétát hirdet meg: május 31-én pénteken 13:00 órától, valamint június 1-én szombaton 10:30 órától. Az arborétum különleges növénygyűjteménye és a Balatonra nyíló csodálatos kilátása lenyűgöző élményt nyújt a látogatóknak. A szakmai vezetéssel egybekötött séták során részletes információkat kaphatnak a látogatók a növényekről és az arborétum történetéről.

Lelépő, forrás: Magyar Kertörökség Alapítvány Facebook oldala

Kapcsolódó