Az idő kerekét visszaforgatva Ádók Zsanett fotóin keresztül megismerhetjük a magyar vidéki élet hagyományait és mesterségeit. A Régimódi történet Facebook oldalon Zsanett lenyűgöző képei által egy letűnt kor mindennapjai és ünnepei elevenednek meg.
Minden egyes fotó egy-egy kis darabka a múltból, melyet gondosan gyűjtött össze, hogy a jövő generációi is értékelhessék és megőrizzék ezeket a kincseket. Zsanettal arról beszélgettünk, mi inspirálta őt e különleges utazásra, hogyan talál rá a megörökített pillanatokra és miért érzi fontosnak a vidéki élet értékeinek megőrzését.
Mi motivált abban, hogy elindítsd a Régimódi történet Facebook oldalt?
Régóta fotózom az eltűnőben lévő környékbeli régi mesterségeket, falusi hagyományokat, ünnepeket, a vidéki élet mindennapjait, pillanatait és szerettem volna, hogy egy helyen, könnyen átláthatóan megtalálhatók legyenek.
Régimódi történetek kerülnek az objektív középpontjába
Hogyan választod ki a történeteket, pillanatokat, a személyeket, akiket fényképezőgépet fókuszába helyezel? Hogyan találsz rá azokra az emberekre, akiknek történeteit bemutatja?
A legelső sorozatom Carlo, az Órásmester volt. Ő a férjem jó barátja nagyon régóta és egy találkozás alkalmával felvetődött, hogy készítenék róla egy sorozatot. Másnap meg is csináltuk és hatalmas sikere lett. Carlo szemályisége, a bolt miliője is nagyban hozzájárult ehhez. Igazi régimódi úriember kalappal, sétabottal, öltönyben a hétköznapokban is. A képeket fekete-fehérben dolgoztam ki, ami tovább erősítette a hatást.
Egyébként is nagyon sok képet monokrómban készítek, ez a stílus közel áll hozzám. Furcsa de így jobban érzem a fényeket, képet.
Mivel az órásmesterség már valóban kihalóban van innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha kutatnám, megörökíteném a környéken élő régi mesterségeket űző embereket. Kisvárosban élek sok-sok faluval a közelben, így kézenfekvő volt, hogy merre induljak el.
Apátfalva, Csanádpalota, Királyhegyes, Kiszombor.
Mind-mind apró falvak, amelyek még őrzik a régi hagyományokat. Segítségemre volt Nagyfalusi Ilona, aki az apátfalvi szálakhoz vezetett el és Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila múzeum igazgatója is. Egy kis falu nagyon zárt közösség, nem engednek be mindenkit az otthonukba csak úgy. Ma már Apátfalvára rendszeresen hívnak, ha van valamilyen tradicionális ünnep, vagy hagyomány, s én most is boldogan megyek.
Miért tartod fontosnak a vidéki élet hagyományainak és szokásainak megőrzését?
Múltunk nélkül nincs jövőnk. Szokták mondani, hogy bezzeg régen minden jobb volt. Nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni, az azonban biztos, hogy sokkal nyugodtabb, egyszerűbb volt minden. Az emberek összejöttek, beszélgettek egymással, figyeltek egymásra, segítették egymást. Összetartó közösségek éltek a falvakban.
Ezért is öröm a szívemnek, amikor tudom, hogy még el tudok menni egy búzaszentelő misére vagy egy betlehemes játékra.
S ezek nem megrendezett színpadi előadások. A Langó-kápolna melletti búzamezőt pldául minden évben megáldják, a tanyán betlehemest játszanak a szomszéd falu gyerekei a régi, korabeli ruhában, a tisztaszobában. Nagyon fontosnak tartom,hogy a gyerekek is és persze a felnőttek is ismerjék és kövessék, tartsák a régi hagyományokat, ünnepeket. Így talán egy picit tovább tudjuk vinni az utókor számára. Megnyugvás – talán ez a legjobb szó -, amikor részt veszek egy ilyen eseményen. Mindenki számára receptre írnám fel ebben a rohanó világban.
Ádók Zsanett a vidéki élet legértékesebb pillanatait örökíti meg
Van olyan történet vagy kép, amely különösen közel áll a szívedhez?
Közhelyes talán, ha azt mondom, hogy mindegyik. De tényleg így van, hiszen minden sorozat egy életút, egy sors. Valahova csak egy alkalommal megyek el, de sok olyan sorozat van, ahova több alkalommal is visszatérek. Egy fazekasmester bemutatása fizikailag sem lehetséges egy pár órás találkozás alatt, hiszen vannak olyan folyamatok, amik több hétig, hónapig vagy akár évekig is eltartanak. Az órásmestert, Pintér Károly – Carlot mégiscsak kiemelném, hiszen róla szólt az első sorozatom. Érdekes, mert így visszagondolva nem is gondoltam, hogy ez majd elindít az úton.
Azon az úton ahol beteljesedhetek, és ahova úgy érzem, hogy megérkeztem.
Hogyan változtatott meg a Régimódi történetek oldala a vidéki életről alkotott képét?
Bár falun nőttem fel én is, így tudom mivel jár a falusi élet. A mai felgyorsult világban azonban haljamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy milyen öröm, amikor kimegyek a kiskertbe és szedek egy kis kosár krumplit az ebédhez, vagy minden nap tudok rakni az asztalra friss paradicsomot, paprikát, uborkát a kertből. Vagy tudom, hogy amit főztem lekvárt abban csak a gyümölcs van és semmi más. Nem igazán érdekelnek az extra modern dolgok, nagyon jól megvagyok nélkülük is. Persze nekem is van mobiltelefon, számítógép és nem zománcos lavórban mosok, de igyekszem én is becsempészni a mindennapokba a régi dolgokat. Rengeteg zománcozott edényem van, amit használok is minden nap, lekvárt főzök, szörpöt készítek. Nagyon érdekel a régmúlt, sokat olvasok, kutatok. A régi hagyományok, ünnepek és népszokások teljesen átszövik a napjaimat ilyen-olyan formában.
Őrangyal, aki a falusi mesterek kincseire vigyáz
Milyen visszajelzéseket kapsz azoktól, akiknek a történeteit megosztottad?
Mostmár jópár év távlatából mondhatom, hogy egy nagy család lettünk. Baráti viszonyt ápolok mindenkivel és nagyon boldogok, ha elkészül egy sorozat és meglátják magukat rajta. Jó látni a kiállításokon a büszke arcokat, hogy igen én is ott vagyok a fényképen. A szereplők mindig megkapják nyomtatott formában is a képeket, hiszen az idősek nem minden esetben interneteznek. S egyébként is nagyon fontosnak tartom, hogy mindig meglegyen fizikailag is a fotó, kézzel fogható papírkép. Az az igazi.
Mit gondolsz, hogyan járulhatnak hozzá ezek a történetek a vidéki élet értékeinek megőrzéséhez?
Ha csak annyit érek el vele, hogy ezáltal néhányan igazi kézműves terméket vesznek egy szíjgyártótól, egy kötélkészítőtől vagy egy fazekastól, esetleg valaki elmegy egy úrnapi szentmisére vagy karácsony előtt nem a plázákba rohannak hanem egy kis faluszéli tanyára betlehemes műsorra, esetleg egy kis talpalatnyi földből kiskertet varázsol, akkor már megérte.
Nem jó fele halad a világ, le kellene lassulnunk egy kicsit, vissza kellene térni a gyökerekhez.
Jobban kellene kapcsolódnunk a természettel és ami a legfontosabb, vigyázni kellene rá! A mi felelősségünk, hogy a gyerekeinket belevonjuk ezekbe a hagyományokba, ebben az életformába. Hogy ne féljenek használni az ásót vagy ne legyen „égő” elmenni egy Szent György napi ünnepségre. Nekünk kell megmutatnunk nekik, hogy így is lehet boldogan élni.
Hogyan látod a vidéki élet jövőjét a modern világban?
Kettős érzésem van. Az biztos,hogy most nagyon nehéz helyzetben van a vidék. Vannak olyan régi mestereim, akiknek nincs utánpótlásuk. Sőt olyan is, akinek a megyében sincs már párja. Ez nagyon szomorú, hiszen ha ők elmennek, akkor nem lesz, aki továbbvigye a szakmát. De az időjárás is feladja a leckét, az biztos.
Viszont a környezetemben látok sok olyan fiatalt is, akik tanyára, falura költöznek a városból és gazdálkodni kezdenek, kertet művelnek, állatokat tartanak. Ez örömteli. Nagyon remélem, hogy ez a tendencia növekedni fog és évek múlva örömmel számolhatok be róla egy újabb interjúban.
Lelépő