Lelépő
Image default

5 magyar kisváros, ami koraősszel mutatja meg a legszebb arcát

A szeptemberben talán az a legjobb, hogy egy kicsit mindkét évszakból kapunk. Délután még simán leülhetünk egy teraszra, a Balatonnál akár mezítláb is lesétálhatunk a vízhez, reggel viszont már jól jön egy vékony pulóver. Közben elkezdődik a szüret, lassan megjelennek az első sárga levelek, és végre úgy lehet végigsétálni a népszerűbb városokon, hogy nem kell kerülgetni a nyári tömeget.

Ráadásul van néhány hely Magyarországon, ahol ezek a hetek többet jelentenek egyszerű utószezonnál. Tokajban és Badacsonyban ilyenkor kezdődik az év egyik legfontosabb időszaka, Kőszeg körül lassan változni kezd az erdő, Tatán újra jólesik nagyot sétálni az Öreg-tó mellett, Szentendrén pedig végre nem a hőségben kell megmászni a macskaköves utcákat.

Ha tehát maradt még egy szabad hétvégénk a naptárban, nem biztos, hogy októberig várnánk vele.

1. Kőszeg

Kőszegen nem kell hosszú programlistával a kezünkben elindulni. Elég besétálni a Jurisics térre, megnézni a várat, aztán elveszni egy kicsit a belváros apró utcáiban. Ha pedig néhány óra után már inkább zöldre vágyunk, ott a Kőszegi-hegység szinte közvetlenül a város mögött.

2. Tata

Tatán nehéz úgy eltölteni egy napot, hogy közben ne kössünk ki előbb-utóbb az Öreg-tó partján. A víz fölé magasodó vár a város legismertebb látképe, de innen érdemes továbbindulni az Esterházy-kastély felé, majd átsétálni az Angolkertbe és a Cseke-tóhoz. Érdemes ide később is visszatérni, hiszen ahogy haladunk előre az évszakban, az Öreg-tavat egyre több vonuló vadlúd veszi birtokba, novemberre pedig már egészen elképesztő látvány fogadja az embert.

3. Szentendre

Szentendrén nem kell térkép ahhoz, hogy mindent lássunk, a céltalan barangolásnál itt nem is lehetne jobbat csinálni. Csak induljunk el a Fő térről, majd kanyarodjunk be abba a sikátorba, amelyik éppen megtetszik, ezután menjünk fel a Templom-dombra, aztán valahogy kössünk ki a Duna-parton. Közben pedig ott lesz a kis kávézó, ahová érdemes beülni, a galéria, aminek a kiállítása kihgyhatatlan, és a cukrászda, aminek a sütije mellett senki nem tud elmenni. Késő délután pedig olyan fényeket kapnak a régi házak és a Duna, amiért még a telefont is érdemes elővenni a zsebünkből.

4. Tokaj

Tokajban az ősz nem az első sárga falevéllel kezdődik, hanem a szürettel. A környező dűlőkön ilyenkor zajlik az év egyik legfontosabb munkája, jönnek-mennek a szőlővel megrakott ládák, a pincészetek pedig egészen más ritmusban élnek, mint nyáron. Persze ott van a történelmi belváros, a Bodrog-part és a Tisza-Bodrog találkozása is, de szeptemberben vétek lenne úgy hazamenni, hogy nem kötünk ki valamelyik pincészetnél.

5. Badacsonytomaj

Szeptember elején a vízparton már jóval kevesebben vannak, a Badacsony oldalában pedig éppen kezdődik a szüret. Ez az az időszak, amikor megint jó ötlet felkapaszkodni valamelyik kilátópontra anélkül, hogy félúton megbánnánk az egészet a hőség miatt. Fentről ott a Balaton, alattunk a szőlősorok, visszafelé pedig könnyű találni egy teraszt, ahol egy pohár helyi bor mellett meg lehet várni a naplementét.

Lelépő

Kapcsolódó