Lelépő
Image default

Zarándokok tízezrével telik meg hamarosan Veszprém

Tízezer zarándokot várnak április 26-án Veszprémbe Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására.Az eseményre zarándokvonatok is indulnak Budapestről és Szombathelyről.

Pénteken ifjúsági találkozóval kezdődnek a programok, a várban már 14 órától Magdi tour néven önállóan végezhető városi sétán vehetnek részt az érdeklődők. Délután 18-24 óra közt pedig a ONE Veszprém Arénában tartanak ifjúsági zarándoklatot, amelyre a 16-30 éves korosztályt várják.

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásának helyszínén szombaton 8 órakor lesz kapunyitás, 11 óráig kisfilmekkel, imával készülnek, majd a boldoggá avatás alkalmából tartott ünnepi szentmisét 11-13 óra közt tartják, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít.

A belépéshez kapott karszalaggal több veszprémi intézmény is kedvezményesen lesz látogatható, a vasárnap 18 órai hálaadó szentmiséig

a Szent Mihály székesegyházban látogatható lesz Bódi Mária Magdolna ereklyéje.

Mint ismert, Bódi Mária Magdolnára és más helyi asszonyokra a Veszprém melletti Litér óvóhelye bejáratánál támadt két fegyveres szovjet katona 1945. március 23-án, ahol a fiatal lány a többiek védelmében is ellenállt, ezért lelőtték. Vértanúságát Ferenc pápa tavaly május 23-án ismerte el. Szombathelyről és Budapestről is indul egy-egy zarándokvonat, amelyek délután visszafelé is közlekednek.

Lelépő

Kapcsolódó