Európai Uniós forrásból fejlődhet a turizmus a Vadkerti-tónál. A beruházásokra több mint 1,2 milliárd forintot fordíthatnak Bács-Kiskun vármegyében az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből, ebből jelentős összeg jut a térség egyik legkedveltebb tavának fejlesztésére is.
Vedelek Norbert, a vármegyei önkormányzati tájékoztatása szerint a térség egyik legjelentősebb természeti és turisztikai célpontja a Vadkerti-tó térsége, amely folyamatos fejlesztések révén egyre vonzóbbá válik a családosok, a fiatalok és az aktív kikapcsolódást keresők számára.
A mostani beruházás részeként egyebek mellett megújul a strand területe és új fedett teraszok épülnek.
A fejlesztés kiemelt célja az ökoturisztikai kínálat bővítése is, ezért a szikes tavak élővilágát bemutató interaktív vízi tanösvényt is kialakítanak, amely a természetvédelmi ismeretterjesztést is elősegíti.
Kiemelte, hogy a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Vadkerti-tó egész évben vonzó turisztikai célpontként működjön.
Vedelek Norbert szerint „a támogatások révén új fejezet nyílik a vármegye turizmusában”.
A kerékpáros turizmus, a borturizmus, a kulturális és örökségturizmus, valamint az ökoturizmus együttesen járulnak hozzá a régió turisztikai arculatának megerősítéséhez, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a vármegye egy kiemelkedő, fenntartható turisztikai desztinációvá váljon az elkövetkező években – fogalmazott a vármegyei önkormányzat elnöke.
Lelépő, forrás: MTI