A március végi, extrém meleg tavaszi időjárás következtében nem csak a hőmérsékleti rekordok, hanem egyes lepke fajok rajzási időszaka során jellemző észlelési egyedszámok rekordja is megdőlt. Ezt jelentette be weboldalán a Hortobágyi Nemzeti Park.
A korán jött nyár az állatok bioritmusára is hat
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint területükön március közepén vette kezdetét a magyar tavaszi-fésűsbagoly monitoring felmérése. Ennek célja, hogy a meghatározott élőhelyeken felmérjék azt, hogy a lepkefajnak mekkora populációja van jelen.
Ez az éjszakai aktivitású lepkefaj domb- és hegyvidéken cseres tölgyesekhez, síkvidéken pedig melegkedvelő tölgyesekhez kötődik. Repülési időszaka átlagos években április elejétől – végéig tart. Idén azonban
a rendkívül meleg időjárás hatására megközelítőleg három héttel korábban elkezdődött a faj rajzása.
Több ezer tavaszi-fésűsbagoly rajzik a Hortobágyon
„Az előző években jellemző késő tavaszi fagyok kifejezetten negatív hatással voltak a fajra, melynek hatására meglehetősen alacsony egyedszámban volt kimutatható, ellentétben az idei évvel” – magyarázza Patalenszki Adrienn. A természetmegőrzési osztály munkatársa szerint az eddigi vizsgálatok alkalmával többezres nagyságrendben volt észlelhető egyetlen éjszaka folyamán.
Ez pedig igazi rekordnak számít az utóbbi évekhez képest!
A magyar tavaszi-fésűsbagoly fokozottan védett, NATURA 2000-es jelölőfajnak minősül. Pénzben kifejezett természetvédelmi értéke százezer forint.
Ezt olvastad már?
Már látogatható a Pásztormúzeum és a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontja is, melyek nem csak új külsőt kaptak, de korszerűbb kiállításokkal és új funkciókkal is bővültek. Az UNESCO kulturális világörökségének részét képező, műemléki védettségű egykori szekérállás a műemléki helyreállításon esett át. Ennek köszönhetően ma több, mint száz évvel korábbi arcát mutatja. Az épületben „A természettől állattenyésztésre rendelve” című kiállítás a pásztorok különleges tudásáról szól.
Lelépő, fotók: Patalenszki Adrienn