Lelépő
Image default

Két méteres meseszép húsvéti tojás díszíti az ékszerdoboz magyar település tojásparkját – Interjú Varjas Judittal

Varjas Judit csodálatos munkái nem is meretlenek a Lelépő olvasói számára, hiszen korábban már beszámoltunk arról a fantasztikus lépcsőről, amelyet Tapolcán varázsolt egészen meseszerűvé a művész. Húsvét közeledtével újabb alkotásában gyönyörködhetnek az ékszerdoboz város lakosai és az oda látogatók. Egy hatalmas, két méteres hímestojást készített, melyet a város ikonikus látnivalói és népművészeti motívumok díszítenek. Juditot az alkotás folyamatáról és a fogadtatásáról kérdeztük.

Meggyűlt a baj a tojás méretével

Már tavaly is készült egy hímestojásod Tapolca tojásparkjába, idén azonban még magasabbra tetted a lécet, szó szerint… Mennyire volt nagy kihívás a két méteres húsvéti tojás elkészítése?

Nagyon is. (Nevet.) Tapolca városvezetésével közösen született meg a gondolat, hogy idén is lepjük meg a város lakóit. A tavalyi tojás másfél méteres volt, azt szüleim műhelyében festettem meg, az idei, ennél is nagyobb mérethez azonban nem volt már ideális ez a hely. Úgyhogy beköltöztem a testvérem garázsába. Igenám, de amikor leszállították, kiderült, hogy a talapzatával együtt ide sem fér be. Ekkor ismét jött az újratervezés, végül pedig sikerült találni egy olyan helyiséget, ahol már az ajtón is befért az „apróság”.

Hogyan képzeljük el az alkotás folyamatát?

Először a város nevezetességeit festettem meg, hogy igazán tapolcai legyen. Ezután következtek a kisebb majd a nagyobb virágok, levelek. Vidámak, színesek, kecsesek, matyós, kalocsai, „Varjasjuditos” minták ölelik szépen körbe az alkotásomat. Minden centimétert gondosan kitöltöttem, hogy sokáig elidőzzön rajta a tekintet. Izgalmas feladat volt hiszen volt, hogy fekve, volt hogy létrán állva, volt hogy egy sámlin görnyedve alkottam, hosszú-hosszú órákon, heteken át.

Óvodások élményfestése tette teljessé a húsvéti tojás alkotásának folyamatát

Ha jól tudjuk az végleges összkép kialakításában több száz kisgyermek is a segítségedre volt.

Igen, ötszáz tulipánt festettünk meg az öt tapolcai óvoda kisgyerekeivel élményfestések keretében. Végigjártam egyesével mindegyik intézményt, hogy a legkisebb apróságokat is bevonhassuk ebbe a színes projektbe. Istenem, olyan jó volt! Olyan jól éreztem magam a pindúrokkal!

Aztán jött az átadás napja és rossz idő…

Zuhogott az eső, fújt a szél, minden alkalmazás más időt jósolt délutánra… Közben persze kikerültek a tojások a térre, amiket sötétítőfüggönnyel takartunk le. Felakasztottuk a fákra a virágfüzéreket közben pedig jól bőrig áztunk. Végül az időjárás miatt át az átadás elmaradt, a tojásokat pedig visszavittük, hogy nehogy valami bajuk essen. Csütörtökön végre verőfényes napsütés fogadott bennünket és a tojások ismét visszakerülhettek az átadás helyére. Nagyon izgultam.

Ünnepnap a tapolcaiaknak, igazi kincs a városnak

De nem csak te, hanem az egész város lázban égett, hiszen igazi ünnepnappá változott a „tojásavatás”…

Tényleg percről-percre özönlöttek az emberek a tojásparkba és megtelt gyerekzsivallyal, mosolygós emberekkel a tér. Azóta pedig elözönlötték a social médiát a parkban készült szelfik, fotók tömkelege.
Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy a színes Tapolca híre ilyen messze száll.

Lelépő, fotók: Varjas Judit

Kapcsolódó