Már-már tradíció, hogy június első szombatján a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye megtelik élettel és egy napra a borrajongó természetbarátoké lesz a főszerep. A Szent György-hegy HAJNALIG a nyár egyik leghangulatosabb fesztiválja, amikor olyan kis pincék is kinyitnak, ahova máskor nem lehet ellátogatni.
Minden a tüzet okádó sárkányokról fog szólni
Június 1-je a találkozásoké, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és sárkányoké! A sárkányok ugyanis a legenda szerint hagyományosan otthon érzik magukat a Szent György-hegyen.
2024 pedig a kínai asztrológia szerint a sárkány éve. Így a szervezők idén tábortüzekkel, sárkányos tematikával, sárkánytúrákkal és természetesen vulkanikus, tüzes borokkal fűszerezik a hétvégét.
Az eseményre limitált számú jegy kapható, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátók jól tudják érezni magukat.
A Szent György hegy a nyár első napján megtelik élettel
A látogatók idén is „nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak.
Csaknem húsz pincészet, borbolt, étterem, kert nyit ki, és lesznek régi-új helyszínek is.
Betérhetünk a Szászi Birtokra, a Zöldülő Teraszra, a Pláne Badacsony borteraszra, de szuper programok várnak a Hegymagasi Marhaságoknál és a Zsili Lab-ban is.
A Szent György-hegyen egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb pincészetek, séta távolságra. Az itteni borászok megőrizték az emberi léptéket, a legtöbb helyen a tulajdonos család készíti a borokat. Sok az őstermelő, natúr és bio tételeket is találunk a kínálatban.
Ezek mellet nem maradnak el az olyan különlegességek sem, mint a narancsbor vagy a pét-nat.
A borászok nagy része itt nőtt fel, sok helyen már nem is az első generáció dolgozik. Hagyomány és modern technológiák járnak kéz a kézben, megőrizve és megmutatva a termőhely értékeit.
A borok és a panoráma még nem minden: a Nappali és a Hajnalig helyszíneken lesznek finom falatok, koncertek, sok élőzene és DJ-szett is – a pontos programról hamarosan érkeznek a részletek.
„Találkozzunk! Napsütéstől teliholdig járd be a hegyet, tölts itt egy csodás napot, kóstolj, hallgass bele a koncertekbe, üldögélj, piknikezz, feledkezz bele a Balaton látványába, csússz bele a teliholdas, csillagos éjszakába” – üzenik a szervezők és a vendéglátók.
Lelépő, fotók: Chripkó Lili, Kovács Fanni, Heim Alexandra, Orbán Péter, Horpáczi Dávid