Az egykori vasúti töltés mellett sorakoznak a ritka növények.
Baja déli határában, egy önkormányzati tulajdonú területen, az egykori vasúti töltés mezsgyéjén nő a védett tarka sáfrány néhány ezres állománya. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint jelenleg előkészítés alatt van a terület helyi védelme, amihez megalapozó dokumentációt és a kezelési tervet is készítenek. A cél mindenképpen
a növény megóvása és a faj fennmaradása.

A szakértők szerint amennyiben a terület helyi védelem alá kerül, és az emberek figyelmét sikerül felhívni arra, hogy vannak még a Bácskában olyan megmaradt gyepfoltok, ahol rejtőznek megőrzésre érdemes természeti értékek, akkor ezáltal hosszútávon szavatolni lehet a növény fennmaradását.
A tarka sáfrány egyike a legkorábban nyíló növényeinknek, a nősziromfélék családjába tartozik. Az enyhe tél miatt akár már január közepén is virágozhat március közepéig, tehát
mintegy két hónapig lehet találkozni nyíló töveivel.

A következő hetek számos lehetőséget tartogatnak arra, hogy csodálatos, tavaszra hangoló virágmezőkben gyönyörködhessünk. Ebben a cikkünkben az Alcsúti Arborétum hóvirágszőnyegéről írunk, itt a téltemető virágzását mutatjuk be, itt pedig eláruljuk, hol van az egyetlen hazai élőhelye a kikericsnek.
bajahangja.hu, lelépő.hu, fotó: Kelemen Áron