Lelépő
Image default

Még az idén igazi sportparadicsommá válhat a pécsi tévétorony környéke

Még idén megvalósulhat a pécsi tv-torony környezetének fejlesztése egy önrészt nem igénylő, 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően – tájékoztatott az MTI. A beruházással kapcsolatos támogatási szerződés megkötéséről a kedden ülésező közgyűlés döntött.

A pécsi önkormányzat korábban online felmérésen kérte ki a helyiek véleményét arról, hogy milyen funkcióval töltsék meg a város felett magasodó 535 méteres hegy, a Misina csúcsán lévő torony leromlott állapotban lévő környezetét.

A legtöbb voks a természetjárók és a sportolni vágyók igényeit szolgáló mozgás- és túraközpont létrehozására érkezett.

A tervek szerint a jelenleg romos egykori Misina Étterem felújításával háromszintes épület jön létre öltözőkkel, vizesblokkokkal, sporteszközkölcsönzővel, kávézóval, kilátóterasszal, a terepszinten pedig helyet kap egy felnőtteknek szóló kültéri edzőrész, játszótér.

A leginkább várt újdonság azonban minden bizonnyal a teraszról nyíló lombkorona-stég lesz, ahonnan garantáltan gyönyörű látvány tárul majd elénk.

Az 1,2 milliárd forintos forrásából megvalósuló beruházás tavasszal kezdődhet el és még az idei évben be is fejeződik.

Komoly turisztikai fejlesztésekről számolhattunk be az elmúlt hónapokban, aminek a középpontjában az aktív turizmus áll. Ebben a cikkünkben elárultuk, hol épül majd  meg az ország legújabb zipline-pályája, itt és itt pedig a kerékpárutakat érintő beruházásokról írtunk.

lelépő.hu, fotók: misinaotletborze.hu

Kapcsolódó