Lelépő
Image default

Megszállták és csodásan belakták a nyírségi bányákat a partifecskék

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának működési területén népes csapatokban alkotnak telepeket a partifecskék. Ezt pedig számos módon segítik is a szakemberek.

A partifecskék költéséről

„A partifecskék klasszikusan a folyók partfalaiban költenek, amelyeket az áradások újítanak meg évről évre. Ezen természetes folyamat során az előző évi falak leszakadnak a víz hatására, majd növényzettől és üregektől mentes friss felületek maradnak” – magyarázza Gilányi Gábor. A Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa hozzáteszi, így a fecskéknek nem a – sokszor élősködőktől teli – régi üregekbe kell visszatérniük.

Mivel a Tisza vízjárása megváltozott a hosszú évek alatt, nagyon sok partifecske homokbányákban vagy építkezéseken megjelenő ideiglenes munkagödrökben települ meg.

A területeket akár 1-2 nap alatt birtokba vesznek.

A nyírségi bányák fontos telepeket jelentenek

A Nyírség homokvidékén szinte minden település végében található egy-egy kisebb bánya. Ezért kiemelt figyelmet szentel a Természetvédelmi Őrszolgálat ezeknek a helyeknek, valamint a földmunkával járó beruházásoknak a folyamatos ellenőrzésére.

„Emellett nagyon fontos a helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás és együttműködés, ahol minden esetben pozitív tapasztalatokról tudunk beszámolni, a fészkelőhelyek leszalagozásában és figyelésében is nagy segítséget nyújtanak” – fűzte hozzá a természetvédelmi őrszolgálat szakembere.

Az aktív természetvédelmi tevékenység másik nagyon fontos területe, hogy már ismert és biztonságos helyekre igyekeznek visszacsalogatni a fecskéket. Több éven keresztül történt egy rétközi helyszínen a falfelület kézi erővel való megásása is. Ennek során az Őrszolgálat és az MME Nyíregyházi Helyi Csoportjának önkéntesei ásóval és lapáttal álltak neki a falnak, hogy frissítsék azt a fecskék visszaérkezésére, melyet el is foglaltak.

Vásárosnamény élen jár a partifecskék védelmében

„Ennél nagyobb léptékű tevékenységet végez Popovics János bányatulajdonos, aki a folyamatosan üzemelő vásárosnaményi homokbánya falát minden évben gépekkel újítja meg” – hangsúlyozza Giálnyi Gábor. Kiemeli, ezzel már hosszú ideje Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye második legnagyobb partifecske-telepét hozta létre.

A bányában idén közel 1500 üreget ástak a fecskék, melyek mellett számos gyurgyalag is megtelepedett.

A költőhelyek megteremtése és karbantartása mellett dr. Szép Tibor vezetésével jelentős kutatási tevékenység is folyik a Tisza mentén és a nagyobb homokbányai telepeken.

Mint ismert, a partifecske (Riparia riparia) védett, míg a gyurgyalag (Merops apiaster) fokozottan védett fajok, természetvédelmi értékük 50 és 100 ezer forint.

Lelépő, fotók: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Facebook oldala

Kapcsolódó