Egykor csak a buszra vártak benne, ma már színes padokon olvashatunk verseket, novellákat vagy akár krimiket is. Érd példát mutatott abból, hogyan lehet új életet
Műhóval borított utcák és ünnepi díszbe öltöztetett házak jelzik, tényleg karácsonyi hangulatba öltözött Sopron belvárosa. A Sopron Média osztott meg közösségi oldalán meglepő fotókat a
Július 11-től ismét megnyílik a látogatók előtt a Budakeszi Vadaspark, amelyet néhány napja komoly vihar sújtott. Bár az állatok épségben átvészelték a természeti csapást és
A szakértők a tordai sóbányánál több vízbeszivárgást is felfedeztek – írja a Maszol. Úgy tudni, a vezetőség a Kolozs megyei hatóságok gyors beavatkozását kéri annak
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte a HUNOR – Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint az Axiom-4 küldetés négyfős
Miközben egyik az elárvult bocsot sikerült befogni és biztonságba helyezni, két kis medve még mindig az életéért küzd a Transzfogarasi út erdeiben. Csütörtökön reggel megtalálták
Az elmúlt napokban egyre több közösségi platformon jelent meg a hír, miszerint Kapu Tibor és az Ax-3 misszió legénysége július 10-én térne vissza a Földre.
Amikor egy fényalkotás több mint ezer kilométerről érkezik, hogy a látogatókat ámulatba ejtse, akkor a háttérben sokszor láthatatlan, precíz és összehangolt munka zajlik, ez pedig
Rendkívüli égi látványosságra készülhetünk július 10-éről 11-ére virradóan: egyetlen éjszaka alatt ötször is megfigyelhető lesz a Nemzetközi Űrállomás átvonulása a magyar égbolton fedélzetén Kapu Tiborral.
Az Esterházy család tatai kastélya az Öreg-tó partján található. A pazar épületegyüttes nem csupán építészeti csoda, hanem a történelem fontos eseményeinek tanúja is. A kastély,