Kerékpárút létesül a somogyi Mesztegnyő és Marcali között, az 525 millió forintos beruházás szeptember végén fejeződik be – tájékoztatta a Somogy megyei Önkormányzat hétfőn az MTI-t.
Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés a több mint tíz kilométernyi kerékpárút építése, illetve kerékpársáv kijelölése mellett magában foglalja kerékpárparkolók elhelyezését, valamint járdák, utak felújítását is.
A kerékpárút érinti Kelevíz települést és csatlakozik a Marcali-Kéthely, azon keresztül a kivitelezés alatt álló Kéthely-Balatonmáriafürdő kerékpárúthoz, a Balatoni Bringakörúthoz, amellyel
egy térségi jelentőségű kerékpáros útvonal jön létre.
Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy a kerékpárutak építése, ezzel együtt a kerékpárhasználat elterjedése hozzájárul a fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtéséhez, az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi és települési környezet kialakulásához.
Ahogyan arról a Lelépő is többször írt már, csúcsra jár a kerékpárút-építés Magyarországon, a Balaton környékén túl Észak-Magyarországon és a Mecsekben is új nyomvonalakat építenek ki.
lelépő.hu, fotók: Unsplash