A Magas-Tátrában áll egy kilátó, amely a Kárpát-medencei turizmus megálmodójának nevét viseli. Egykoron Szilágyi Dezső arcképe is visszaköszönt a Tarjakánnál kirándulókra, azonban a 20. században a bronzplakettnek nyomaveszett. Most, a százötven éves Magyarországi Kárpát Egyesület vezetésével ennek hiteles másolata visszakerülhetett méltó helyére.
Politikus és lelkes természetjáró volt Szilágyi Dezső
Szilágyi Dezső Magyarország igazságügy-minisztere volt 1889 és 1895 között a Tisza-, a Szapáry-, és az első Wekerle-kormányban. Szabadidejében sokat tartózkodott a Magas-Tátrában, természetjáró volt, lelkesen támogatta a korabeli turizmust. Nem csoda, hogy sokan egyszerűen csak a Kárpát-medencei turizmus megálmodójának és intézményesítőjének tartják.
Nevét a Magas-Tátrában, a Tarajkán egy kilátópavilon viseli.
A csehszlovák államhatalom elbontotta, az MKE visszaállította
Úgy tudni, a kilátót nem sokkal Szilágyi halálát követően emelték közadakozásból. 1904-ben egy domborművet helyeztek el rajta, amely Istók János munkáját dicséri. A pavilon homlokzatának éke azonban a 20. század első felében, 1945-ben, azaz nagyjából nyolcvan évvel ezelőtt eltűnt, miután
a csehszlovák államhatalom eltávolította.
A domborművet tartó csavarok a mai napig a helyükön voltak.
Egy nemrég fellelt makett alapján, a Magyarországi Kárpát Egyesület és a Sine Metu Egyesület összefogásából és sikerült újraalkotni az emlékművet. A plakettet Éliás Ádám szobrászművész készítette, bronzból öntöttek újjá és a Magyarországi Kárpát Egyesület megalapításának százötvenedik évfordulóján vissza is tették eredeti helyére.
Szilágyi Dezső domborművének visszaállításával a tátrai turizmus és természetvédelem fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
Ahogyan azt a Lelépő is megírta, a Magyarországi Kárpát Egyesület idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját, ami egyben a magyar turistaság százötven éves ünnepe is. Az alapítás helyszínén, a Magas-Tátrában, Ótátrafüreden 2023. augusztus 8-13. között tartottak ünnepségsorozatot. Minden nap többféle túrát szerveztek és ennek részeként adták át a frissen elkészült Szilágyi-plakettet is.
Lelépő, Fotók: Orosz Örs facebook oldala