Lelépő
Image default

Magyarország egyik legszebb barokk központja lett idén az ország legvirágosabb nagyvárosa

Győr lett a legvirágosabb nagyváros a Virágos Magyarország verseny jubileumi, harmincadik évében. Hazánk meghatározó környezetszépítő versenye 1994 óta mára az ország legnagyobb közösségi mozgalmává érett. Ezt jól mutatja, hogy idén minden korábbinál több pályázatot nyújtottak be a települések.

Több kategóriában választották meg a legvirágosabb településeket

A harmincadik jubileumi Virágos Magyarország verseny nagyvárosok kategóriájában Győr képviselője vehette át a fődíjat. A harmincezer lakosnál kisebb városok közül Paks végzett az élen. Varsány lett a legvirágosabb ezer főnél népesebb falu, a legkisebb települési kategória fődíját pedig Alsómocsolád nyerte.

A Miniszterelnökség különdíját a városok közül Hajdúnánás, a falvak mezőnyében Rajka érdemelte ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Hajdúszoboszló és Salföld kapta.

A virágok mellett idén a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kapott

A nagyszabású ünnepi gálán

öt települési kategóriában, hat kiemelt témában hirdettek győzteseket.

A versenyre érkezett négyszázkilencvenkét pályázatot a száznyolcvan tagú, önkéntes kertész-, tájépítész- és településtervező mérnökökből, valamint turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűri értékelte.

A szemet gyönyörködtető virágos közterületek, zöldfelületek, közparkok és fasorok bírálata során

a Virágos Magyarország nagy hangsúlyt helyez a fenntarthatóságra is.

Ennek szellemében idén első alkalommal nevezhettek a települések az Energiaügyi Minisztérium az Év zöld innovációja-díjára. A kategória elismerését a zöldfelületi csapadékvíz-gazdálkodás új módszereinek példaértékű alkalmazásáért Kecskemét érdemelte ki.

Kiderült az is, ki képviseli hazánkat a nemzetközi tájépítészeti versenyen

A Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díja több kategóriában is gazdára talált, köztük a legvirágosabb budapesti kerület idén a XIII. kerület lett. Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a szervező bizottság elnökének közös díját, a Virágzó közösség címet Szederkény nyerte el. A Fővédnöki díjat Bókaháza vihette haza.

A szervező bizottság jubileumi különdíját Székesfehérvár kapta.

A gála zárásaként Zalakaros és Debrecen képviselői megkapták megbízólevelüket, így mint a tavalyi verseny kiemelt díjazottjai – ezer fő feletti, valamint harmincezer fő feletti városok kategóriájában – ők képviselik hazánkat a 2024-es Entente Florale Europe nemzetközi tájépítészeti és virágosítási versenyen.

Lelépő, fotók: hellogyor.hu

Kapcsolódó