Lelépő
Image default

Kiderült, melyik volt a legnépszerűbb balatoni város idén nyáron

Siófok volt a legnépszerűbb hazai úti cél nyáron a magyarok körében a Szallas.hu-n bonyolított foglalások alapján. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb.

A Szallas.hu nyári eredményeiből kiderült, hogy továbbra is Siófok a nyár fővárosa a magyarok körében.

Fotó: MTÜ

„Az ország valamennyi pontjáról viszonylag gyorsan elérhető; széles szálláskínálata, vonzó partszakaszai és gazdag programkínálata tömegeket vonz – legyen szó kisgyerekes családokról, párokról, baráti társaságokról” – mondta Kelemen Lili a Szallas.hu sajtószóvivője.

A foglalások eloszlása alapján régiós szinten is a Balaton térsége vezetett.

„A Balaton térségében idén nyáron meghaladtuk a tavaly nyári foglalási számainkat” – tette hozzá a szóvivő. A magyar tenger környékén Siófok mellett Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle, Keszthely, Zamárdi, Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód és Balatonalmádi szálláshelyeit választotta a legtöbb vendég.

A Balatonon a többség augusztusban 2-3 éjszakát foglalt, ami nem meglepő, hiszen az államalapítás négynapos hosszú hétvégéjére is sokan időzítették utazásukat.

Top balatoni úti célok a Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek körében 2024 nyarán foglalási szám alapján:

1. Siófok
2. Balatonfüred
3. Hévíz
4. Balatonlelle
5. Keszthely
6. Zamárdi
7. Balatonboglár
8. Balatonföldvár
9. Fonyód
10. Balatonalmádi

Lelépő

Kapcsolódó