Három évtizede működik Somogyvámos határában a Krisna-völgy, az ország legnagyobb ökofaluja. A jubileumi évet a járgányház átadásával és kiállítással is megünneplik.
Magyarország legnagyobb ökofalvában május 20-án kezdődnek a jubileumi ünnepségek: megnyílik a járgányház nevet viselő szárazmalom. Ez olyan, a mindennapi élethez szükséges alapanyagokat képes előállítani, mint a liszt, az olaj vagy a faapríték. Mivel ökörerővel működik, „valódi függetlenséget jelent a kőolajalapú gazdaság korában.”
A látogatók idén már ezt az új épületet és a Krisna-völgy harminc éves történetéről szóló tárlatot is megtekinthetik.
Ahogyan a Krisna-völgy közleményében felhívja a figyelmet, három évtizeddel ezelőtt néhány tucat Krisna-hívő fiatal úgy döntött, „a korszellemnek megfelelő nagyvárosi lét vagy külföldi tanulmányút helyett inkább egy elnéptelenedő somogyi zsákfaluba költözik”. Kárpótlási jegyekből megvásárolták a faluszéli birkalegelőt, hogy önellátó gazdálkodásba fogjanak.
elhivatottságukkal, mély hitükkel, kitartásukkal néhány év alatt sikert értek el.
Kiemelték: a lakók felépítették Magyarország első és máig legnagyobb hindu templomát. Emellett Tehénvédelmi Központot, két iskolaépületet emeltek, továbbá befőző üzemet, művészeti stúdiót és tárolópincét alakítottak ki. A ma már háromszáz hektáros Krisna-völgyhöz biokertészet, méhészet, arborétum is. De több tanösvény, textil- és kézművesműhely, turisztikai központ és vendégházak is tartoznak – fűzték hozzá.
Hangsúlyozták: az évente huszonötezer turistát és tizenkétezer zarándokot fogadó völgy lakói önellátásra rendezkedtek be. Az itt élők megmutatják, hogy a környezet sajátosságait szem előtt tartó fenntartható, természetközeli életmód és a falusi gazdálkodás igenis lehet minőségi, vonzó és kellemes – közölték.
Lelépő.hu, fotók: Krisna-völgy