Nyakunkba venni a világot, és nekivágni a végtelennek. Ki ne érzett volna már hasonlót életében? A 19 éves, ásotthalmi Koszonits Patrik bizonyosan, mert a közelmúltban úgy döntött, hogy társával – egy szamárral – útnak indul az országos Kéktúra mentén – írja a mosthir.hu
A lapnak adott interjújában az ásotthalmi tanyán élő fiatalember elmondta, napi 20-25 kilométer megtételével összesen mintegy 400 kilométert fognak letudni. Nemes célt tűzött ki maga elé a fiatal gazda: amellett, hogy szeretné az emberek figyelmét ráirányítani a állatokra, adományokat gyűjt. Nem kevés pénzre van ugyanis szüksége álma megvalósításához, egy szamárrezervátum létrehozásához.
Jövő héten indul a 400 kilométeres kihívás a Kéktúra útvonalán
Kosztonics Patrik és szamara, Füles a tervek szerint július 4-én indul a nem mindennapi kihívásra. A fiatalember úgy tervezi, hogy ott táboroznak majd le, ahol rájuk eseteledik.
„Sátorban alszom majd, Füles pedig természetesen a szabad ég alatt éjszakázik” – tette hozzá.
A mosthir.hu-nak azt is elmondta, Ásotthalomról indulnak és szeretnénk eljutni Győr-Moson-Sopron vármegyébe.
Apró falvakon vezet majd keresztül Patrik és Füles útjra
„A Kéktúra útvonalon haladunk majd Zala irányába, illetve kisebb mellékutakon keresztül apró falvakba fogunk betérni” – magyarázza. Hozzáteszi, Füles számára lesz bekészítve egy kis gabona és répa, amiket útközben fog tudni pótolni, illetve az étkezésének a legnagyobb része legelésből áll majd. Magának pedig 1-2 napra való élelmiszerrel készül, de úgy lesz kialakítva az útvonal, hogy tudja pótolni a készleteit.
Nemes célért gyűjtik majd Fülessel a kilométereket.
Patrik ugyanis egy Szamár Farmot, egyfajta rezervátumot szeretne létrehozni. Így kívánja megmutatni mindenkinek, milyen különleges élőlények a szamarak. Emellett egy szamármentő program is a fejében van, amire egyfajta életcélként tekint a fiatalember.
Lelépő, fotók: Koszonits Patrik