Jeges fürdés, újévi csobbanás nyolc szaunával – ez vár mindenkit 2026. január 31-én szombaton 13 órától, Tiszafüreden a Tisza-tónál.
Ljasuk Dimitry tájékoztatása szerint 12 órától kezdődik majd a gyülekező, a jeges csobbanásban pedig 14 alatti gyermekek is részt vehetnek majd, de csak szülői felügyelettel.
„A csobbanókra, ahogy az előző években is egy egész csapat vigyáz: Tisza-tó Mentőcsoport vízimentői a Jász-búvár mentőbúvárai és az Országos Mentőszolgálat szakemberei is a helyszínen lesznek” – hangsúlyozza. Hozzáteszi, a rendezvényt a szokásukhoz híven a Tisza megszentelésével kezdikk, a szertartást Károly atya vezeti majd. Ezt követően több turnusban fognak csobbanni és szaunázni résztvevők.
Ljasuk Dimitry emlékeztet, 2025-ben háromezer néző drukkolt az összesen 1112 csobbanónak, amivel az ország legnagyobb téli, vizes- szabadtéri sporteseménye lett a Tisza-tavi Jeges Fürdés.
További információk és részletek itt.
Lelépő, a címlapkép csak illusztráció


