Lelépő
Image default

A húsvéti határkerülés Erdély legmeghatóbb ünnepi szokása

Minden évben közös határkerülésen vesznek részt a lemhényiek és a kézdialmásiak, akik feldíszített szekerekkel, lovashuszárokkal, népviseletbe öltözve járják be a környéket. 
 
Idén is sor került a hagyományos húsvéti határkerülésre a háromszéki Lemhény és Kézdialmás között. A huszárokkal és díszes szerekkel vezetett, székely és magyar zászlóval kísért menet fontos tradíciója az erdélyi közösségeknek, erősíti az összetartozásukat és egyedülálló hangulatot ad az ünnepnek.
 
 
A résztvevőkre áldást mondott Hölgyes Pál-Zsolt helyi plébános a lemhényi Szent Mihály-templom előtt, akik az út menti feszületnél is imádkoztak és elhelyezték koszorújukat is.
 
 
Több csodás húsvéti hagyományt is őrzünk. Ilyen például a hajliliomozás és Krisztus katonáinak szolgálata is, amikről ebben és ebben a cikkünkben lehet olvasni.
 
Lelépő.hu, fotók: MTI, Kátai Edit

Kapcsolódó