Ritkán látni így az égen a Napot és a Holdat. Egyszerre gyönyörködhetünk a holdnyugtában és a napkeltében, majd a napnyugtában és a holdkeltében.
A Hold és a Nap egyszerre lesznek az égbolt főszereplői
A következő telihold november 27-én lesz megfigyelhető. Ekkor a Nap és a Hold egymással átellenesen lesz látható az égen, így tiszta idő esetén reggel a holdnyugtát és a napkeltét, délután pedig a napnyugtát és a holdkeltét nagyjából egyszerre kísérhetjük figyelemmel – írja közösségi oldalán a Bükki Csillagda. Hozzáteszik,
teliholdkor az égi kísérőnk felénk eső teljes oldala napfényben úszik.
A távcsőbe tekintve könnyedén el lehet mélyedni a látványában, mivel számtalan kráter, medence, síkság, hegység és becsapódási nyom található a felszínén. Hangsúlyozzák: ilyenkor teljes éjszaka megfigyelhető.
Hosszasan vizsgálhatjuk a Holdat távcső segítségével
„Bár hosszasan lehet vizsgálni hogyan is fest nagyítással, beragyogva az égboltot a halvány égitestek megfigyelését rontja le a természetes fényszennyezésével” – teszi hozzá a Bükki Csillagda.
A szakértők szerint a Hold domborzati viszonyait akkor láthatjuk igazán, amikor nem teliholdat, hanem első vagy utolsó negyedet (félholdat) látunk.
Ilyenkor ugyanis a hosszan elnyúló árnyékok kiemelik a felszíni változatosságot.
Ezt olvastad már?
A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Starlink műholdjai látszanak az égen Salgótarjánból fotózva 2023. október 8-án este. A látványos jelenséget az MTI fotósa, Komka Péter örökítette meg.
Mint ismert, a vállalkozás október 5-én huszonkét műholdat bocsátott pályára, melyek
MOZGÁSA A HOSSZÚ EXPOZÍCIÓS IDŐVEL KÉSZÜLT FELVÉTELEN FÉNYES CSÍKKÉNT LÁTHATÓ.
Látványos fotók készültek arról, hogyan érték el a Starlink műholdjai Salgótarjánt
Lelépő, fotó: Siomos Angelos és Bükki Csillagda Facebook oldala