Lelépő
Image default

Egyetelen napra megnyílnak az Almásy-kastély titkos terei

Voks 2025

Az évről évre egyre népszerűbb Tacskótalálkozóval ünnepli kilencedik születésnapját a gyulai Almásy-kastély szombaton, amikor az épület máskor nem látogatható részét is megnyitják az érdeklődők előtt – közölték a szervezők az MTI-vel.

A kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete-Dombi Ildikó elmondta, a programok összeállításánál idén is fontos volt, hogy a népszerű programelemek mellett valami újat is meséljenek az épületről, annak történetéről és az itt élt személyekről.

„Idén a főépület padlására visszük fel a vendégeinket, amit valóban csak kivételes alkalmakkor mutatunk meg. Történészünktől megtudhatják például az érdeklődők, hogy honnan és hogyan kerültek ide a hatalmas szálfák, miért biztonságos a tetőszerkezet 300 éves kora ellenére, vagy hogy miért nem találunk szeget az eredeti gerendákban” – fejtette ki.

Hozzátette, hogy negyedik éve szervezik meg a Tacskótalálkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált. A hét elejéig már csaknem 140 kutyát regisztráltak előzetesen, de a szám még a rendezvény napján is jelentősen meg szokott nőni. A négylábúaknak felvonulást, futó- és szépségversenyt is hirdetnek.

A nap programjában szerepel még többek között alkotóház és műhelymunka, óvodásoknak és kisiskolásoknak szervezett tárlatvezetés Tacskó Döncivel, sötétedést követően pedig gyertyafényes tárlatvezetés. A kastély Csemegetárába ezen a napon a kutyák is betérhetnek, itt a gazdiknak gyümölcskenyeret, pozsonyi kiflit és Kossuth-kiflit kínálnak a kávé, limonádé vagy szörp mellé.

A kastélyparkban a Portéka Kézműves és Termelői Közösség tart vásárt és lesznek tacskós termékeket árusító kereskedők is. Ugyanitt fotópontok és ügyességi játékok is szórakoztatják a résztvevőket. A szabadtéri programok és a Tacskótalálkozón való részvétel díjtalan – emelte ki Fekete-Dombi Ildikó.

Mint ismert, a kiállítóhelyet 2016. március 18-án adták át, 2018-ban Európa 40 legjobb múzeuma közé választották.

Lelépő

Kapcsolódó