Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres, Athén és Spárta közötti ultrafutóversenyt – írja a Runnersmag.hu.
A magazin tájékoztatása szerint a verseny szombat reggel rajtolt Athénból, ahol huszonöt magyar induló vágott neki a rendkívül nehéz távnak. Az időjárás idén nem volt kegyes a mezőnyhöz, kellemetlen eső fogadta a versenyzőket már a rajtnál, és ez tovább nehezítette az amúgy is embert próbáló távot.
Úgy tudni, Bódis Tamás már a rajt után másfél órával az élen haladt, szorosan a nyomában a görög Fotis Zisimopoulosszal.
Végül a magyar ultrafutó 19 óra 40 perc 51 másodperces idővel ért célba Leonidász király szobránál, és ezzel másodszor is felállhatott a verseny dobogójának tetejére. Mint ismert, korábban 2019-ben diadalmaskodott ugyanitt.

A Spartathlon a történelmi hagyományt idézi fel, amikor Pheidippidész Kr. e. 490-ben Athénból Spártába futott, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. A versenyzőknek 36 óra áll rendelkezésükre a táv teljesítésére, számos ellenőrzőponton kell átjutniuk az előírt időn belül, különben kizárják őket.
Lelépő, forrás: Runnersmag.hu, fotók: Spartathlon Magyar Csapat Facebook oldal


