Jakabházy Miklós, vagyis Maimalac elképesztő felvételeket szokott készíteni Tatán és környékén, nemrégiben azonban egészen különleges pillanatokat, egy szerelmes nutria pár romantikus együttlétét örökítette meg.
Jakabházy Miklós a közösségi oldalán úgy fogalmazott: csak a naplementét akarta megnézni a tanösvényen. Látta, hogy elő-előbújik a nap a felhők közül, ilyenkor, ha szerencsések a körülmények, a lemenő nap alulról gyönyörű vörösre festi a felhőket. Épp elhagyta a tanösvényt az utolsó pár vendég, amikor ő megérkezett.
„Pofán csapott a nyugalom” – írja.

A zaj épp elhalkult, az élőlények pedig megnyugodtak, a madarak úgy csiviteltek, ahogy csak tavasszal tudnak, egymásnak válaszolt a zöld küllő és az őszapó és a diskurzusba folyamatosan belebrekegtek a békák.
A fotós próbált egybeolvadni a természettel.
Van egy hely a tanösvényen, ahol a pallókon folyamatosan ott vannak a nutriák nyomai, ahogy a lápból kimászva áthúzzák a vizes testüket a sétányon. Megállt azon a helyen és két pallósétány találkozásánál a szeme sarkából mozgást észlelt.

Két nutria úszott tőle tizenöt méterre a vízben, aztán megálltak, mint egy friss szerelmes pár simogatták egymást, látványra még egy csók is elcsattant, majd őrült játékba kezdtek, próbálva lenyomni egymást a víz alá.
Aztán megelevenedett a láp és egy egész nagy család érkezett, előbújva a környező sáscsomókból.


„Utoljára az Ormánságban helyszínelve láttam ilyet, amikor egy elképzelhetetlenül kis vályogházból elképzelhetetlenül sok ember jött elő, hirtelen mindenhol nutriák voltak körülöttem, a nagyoktól az egészen kicsikig, élvezve a hirtelen beállt nyugalmat és az emberek hiányát. Játszadoztak, eszegettek, fürdőztek” – meséli, hozzátéve: hihetetlenül szerencsésnek érzi magát, úgy véli
annyit kapott már ettől a pár hektár égerláptól, amennyit meg sem érdemel.
Szívesen nézegetnél még csodálatos felvételeket ennek a tündéri nutria párnak az otthonáról? Ebben a cikkünkben Solymos Ákos fotóin keresztül mutatjuk meg, milyen látványos a hajnal, ha a tatai Fényes tanösvény ködpárájára érkezik meg.
lelépő.hu, fotók: Maimalac – Jakabházy Miklós