Lelépő
Image default

A balatoni szállodák még mindig nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel

Túlságosan retro a Balaton, ha gyermekek szemszögéből nézzük. Idén több és a kor követelményeihez jobban igazodó gyerekprogram kell a turisztikai övezetbe – hangsúlyozza Éskovács Péter, a Füred Kapitány akció tanácsadója.

Sok szállodai és vendéglátós szakember azt gondolja, hogy ha van pelenkázó és etetőszék a szállodában, akkor már gyerekbarát a Balaton. Túlzás lenne azt mondani, hogy nem családbarát a régió, de sokan úgy gondolják, hogy ezen a területen vannak a legnagyobb tartalékok.

Kevés a gyerekprogram

Művészeti, zenei, gasztronómiai és sportfesztiválok kavalkádja várható idén is a Balaton partján a vakáció ideje alatt, sőt már most gyermeknapon is rengeteg ilyen fesztivált szerveznek. Ennek is köszönhető, hogy a térségben a vendégéjszakák száma évről évre növekszik, mostanra jóval meghaladja a négymilliót. A régióban Hévíz adja a vendégéjszakák egyharmadát, amely inkább az idősebb generáció utazási aktivitásának köszönhető.

A balatoni településeken megjelenő zenei fesztiválok a fiatalabb korosztályban is népszerűvé teszik a Balatont. Ugyanakkor a gyermekes családok száma még növelhető lenne a régióban, ha számukra is lennének színvonalas programok. Ezekből meglehetősen kevés van, és azok is leginkább a nyári szünidőre koncentrálódnak.

Ráadásul szolgáltatók többsége nincs is felkészülve az eltérő életkorú gyermekekkel érkező családok fogadására.

Mitől családbarát egy szálloda?

A legtöbb szállodában van ugyan pelenkázó és etetőszék, de ezekben a külsőségekben ki is merül a gyermekek iránti figyelem. Ráadásul a legtöbb helyen a gyermekbarát kifejezés egyenlő a bababarát szolgáltatásokkal. Az 5 és 16 év közötti gyerekek igényeivel azonban nem foglalkoznak, a „kamaszbarát” szolgáltatás kifejezést egyáltalán nem ismerik.

– A legtöbb szolgáltató úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a kamaszokat nem hozza lázba a gyerekanimáció, nem játszanak órák hosszat a légvárban – mondta Éskovács Péter, a Füred Kapitány akció tanácsadója.

Úgy véli, meg kell nézni, hogy mi érdekli ezeket a kamaszokat a hétköznapokban. Nehéz kihúzni őket a számítógépek elől, olyan sztárjaik vannak, akikről a szülők sosem hallottak. Meg kell próbálni az őket érdeklő virtuális világot a szabadba áthelyezni, és az őket érdeklő fiatalokkal szervezni programokat.

Jön Füred-kapitány

Idén ilyen programok kidolgozására vállalkozik az az akció, amelyben bevetik a nyolc éve létrehozott mesehőst, Füred Kapitányt is.

A balatoni mesefigura segítségével próbálják majd „lefordítani” a gyerekek nyelvére is azokat az eseményeket, programokat, történelmi és természetismereti információkat, amelyek a családok számára is érdekesek lehetnek.

Az akcióban idén is együttműködnek majd, a Balatoni Kör egyes tagjaival és a Balatoni Turizmus Szövetség szakembereivel. E mellett, számos német és osztrák játékgyártó, bank, francia naptejforgalmazó is támogatja az idei akciót. A kampányban részt vesznek majd autós márkák és sportszövetségek is. Ugyanakkor szeretnének együttműködni Kajlával a Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott mesefigurával is, amelynek segítségével jelenleg népszerűsítik a balatoni kerékpározást.

Mint ismert: olyan kiadványokat adtak ki, amelyek segítségével könnyen felfedezhetőek a BalatonBike365 kerékpárosközpontok környéke gyerekekkel is. A most kiadott kiadványban több útvonalat találnak a gyerekek, amelyeket bejárva Balatonfüred, Balatonföldvár, Szigliget és Keszthely legszebb részeit fedezheti fel a család.

A Balatonnál azonban mindig zajlik az élet. Virágoznak a pipacsmezők és végre jó híreket kaptunk a magyar tenger vizével kapcsolatban is. Ráadásul hamarosan egy csodálatos zarándokútvonalat is felavatnak az elcsendesedésre vágyóknak.

Lelépő.hu

Kapcsolódó