Délvidék, Pannonhalma, Tokaj és Villány a döntőben – lezajlott az elsőkörös voksolás. A döntősök közül kerül ki április 27-én, a dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök fővédnökségével megrendezett díjátadó gálán a Borászok Borásza.
Ötven borász választja szavaz a legjobbakra
Az ötven fős jelöltlistáját március 1-én hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást. A díj már jól ismert szabályai szerint a döntés joga az ötven jelölt kezében van.
Ők választják meg maguk közül – kétfordulós választási rendszerben – a Borászok Borászát.
Fantasztikus borvidékeken alkotnak a döntősök
Az elsőfordulós szavazatok összesítése után növekvő izgalomra számíthatunk a Szerémségben (Délvidéken), Pannonhalmán, Tokajban és Villányban is, innen származnak, itt alkotnak ugyanis a döntősök.
A legjobbak közé Bárdos Sarolta, Balassa István, Ipacs Szabó István, Liptai Zsolt és Mauer Oszkár került.
A döntős névsor kihirdetése előtt a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány már el is indította a voksolás második fordulóját. Itt értelemszerűen ezúttal is az ötveneknek van szavazati joguk, ők választják meg a végső győztest.
A Borászok Borásza mellett más díjak is gazdára találnak
A legjobb borászok közössége azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét jutalmazza, hanem a civilekre és az „utánpótlásra” is gondolva megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is. A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat egy civil személyiség kaphatja meg. Azokat jelölik, akik tevékenységükkel kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.
Idén a díjra Ambrus Lajos, József Attila-díjas írót, szőlőbirtokost, a Food&Wine vendégszerzőjét, Kézdy Dániel borgyűjtőt, borkereskedőt, borszakírót, Dr Szigethy Gábor Kossuth-díjas magyar színháztörténészt, rendezőt, egyetemi tanárt, valamint Wojciech Bonkowski Tokaj szakértőt jelölték.
Családi pincészet vezetője nyert tavaly
Ahogyan azt a Lelépő is megírta, tavaly a címet Heimann Zoltán nyerte el, így ő kapta a 17. csillagot Budapest belvárosában, a Zrínyi utcában található Borászok Borásza Csillagok Sétányán.
Szekszárdi családi pincészet vezetője lett a Borászok Borásza 2023-ban
Lelépő