Lelépő
Image default

Legionáriusok, germánok, szarmaták és magyar lovasíjászok lepik el a héten ezt a magyar várost

Augusztus 24-27. között immáron 22. alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevált. A város az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr. u. 43.) óta folyamatosan lakott.

Mint minden évben, a Történelmi Témapark a történelmi programok centruma, autentikus katonai, és civil hagyományőrző csapatok táborhelye.

Életre kel a történelem Savariaban

A római kor legionáriusainak és gladiátorainak harcait és mindennapjait éppúgy megismerhetik a Témaparkba látogatók, mint a honfoglaláskori magyar életmódot. Mindent megtudhatnak a lovasíjászat legfinomabb fogásairól, a középkori vitézi virtusról vagy a török háborúk koráról.

Az idei évben korábban soha nem látott számban állomásoznak Szombathelyen a római légiók, köztük Olaszország egyik legnagyobb és legismertebb római legionárius egyesülete, a Legio I. Italica.

A Kr. utáni 1. és 3-4. századi mintegy száz római legionárius és a Norde Gard germánjai mellett találkozhatunk többek között szarmatákkal. Itt lesznek a Pannónia provincia legnagyobb gladiátor iskolájának, a Collegium Gladiatorium tagjai, megjelennek István király korának keleti és nyugati harcosai is. Nem hiányozhat természetesen Kassai Lajos sem, aki a modernkori lovasíjászat világhírű apostola.

Bepillantást nyerhetünk a kovácsmesterség és a bronzöntés rejtelmeibe.

Artista show és autentikus élmények várnak

A Mare Temporis időtengerészei és az Artistica Anam Cara artistái már sok éve nyújtanak különleges élményt a karneválozóknak, mely garantáltan az idei évben is nagy sikert arat.

Savaria Colonia Rostallo táborában megismerkedhetünk a római civil viseletek szabályaival és a nemezelés technikájával. A Laciarii Sabarienses palotaalakulat – melyben Szent Márton apja is szolgált – pedig korának viseletét és fegyvereit mutatja be.

A Nova Roma, az ókori római kultúra tanulmányozására létrejött nemzetközi szervezet közreműködésével táborozik majd a Legio Leg XIIII Comitatensis és a Legio XXI. Rapax. Táborukban magas rangú tisztviselőkkel, és testőrségükkel is találkozhatunk.

Imerpatort is választanak Savariaban

Az idei különlegesség, a Trimphatori invesztitúra – melyben a római hadsereget győzelemre vivő hadvezért a győztes csata végén imperatorrá, azaz „diadalmas vezérré” kiáltják ki. Egy vallásos rituálé keretében beöltöztetik tunica palmatába és toga pictába, majd megkoronázzák, és felszólítják a triumphus megtartására.

A savariai karneváli időutazás legizgalmasabb pillanata amikor a látogatók is magukra öltik a letűnt korok jellemző viseleteit. Korhű viseletek vásárlására az Aréna u. 8. szám alatt található Teleki Szalonban vagy az Aréna u. 6. szám alatt található Second-Handban, kölcsönzésére a Karnevál Jelmeztárában idén is lehetőség lesz.

A forgatagban történő elvegyülés mellett a jelmez viselése a jegyvásárlásnál is előnyt jelent majd, hiszen idén is kedvezményes jegyet válthatnak a jelmezben érkezők a Történelmi Témapark jegypénztáránál!

Lelépő, fotók: Savara Történelmi Karnevál facebook oldala

 

Kapcsolódó