November 11-én, Márton-napon ismét előkerülnek a libás finomságok, megkóstoljuk az újbort, és felidézzük a régi népi időjóslásokat. De vajon mi köze egy keresztény szentnek a libákhoz, miért kapcsolódik az ünnephez a bőséges lakoma, és honnan ered a mondás, hogy aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik? A válaszhoz több mint másfél évezredet kell visszautaznunk az időben.
Márton-nap a magyar néphagyomány egyik legismertebb novemberi ünnepe, amelyben a keresztény vallási emlékezet és az évszázadok során kialakult paraszti szokások fonódnak össze. November 11-e Tours-i Szent Márton ünnepe, de a naphoz jóval több kapcsolódik egy szent életének felidézésénél. Egykor fontos határnapnak számított:
ekkorra lezárultak az őszi mezőgazdasági munkák, elszámoltak a gazdák, és megkezdődött a téli időszakra való felkészülés.
A Márton-napi lakomák, a libából készült ételek és az újbor kóstolása mind ehhez az időszakhoz kötődnek. Az ünnepnek ugyanakkor különleges legendái is fennmaradtak, amelyek közül a legismertebb azt meséli el, hogyan árulták el a gágogó libák a püspöki tisztség elől rejtőzködő Mártont.
Ki volt Szent Márton?
Tours-i Szent Márton 317 körül született a római Pannonia területén fekvő Savariában, a mai Szombathelyen. Katonacsaládból származott, és fiatalon maga is a római hadsereg szolgálatába állt.
Életének legismertebb története a franciaországi Amiens városához kapcsolódik. A legenda szerint egy hideg téli napon egy didergő koldussal találkozott, akinek nem volt megfelelő ruhája. Márton kardjával kettévágta katonaköpenyét, és az egyik felét a nélkülöző embernek adta. Aznap éjjel álmában Jézust látta, aki a koldusnak ajándékozott köpenydarabot viselte.
A történet a keresztény irgalmasság egyik legismertebb példájává vált. Márton később elhagyta a katonai szolgálatot, szerzetesi életet élt, majd 371-ben Tours püspökévé választották. 397-ben halt meg, temetésére november 11-én került sor, ezért ezen a napon emlékeznek meg róla.
Miért éppen a liba lett Márton-nap jelképe?
A legismertebb legenda szerint Márton szerénysége miatt nem akarta elfogadni a püspöki tisztséget, ezért egy libaólban próbált elrejtőzni az őt keresők elől. A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták a rejtekhelyét, így végül nem kerülhette el, hogy püspökké válasszák.
Bár ez a történet évszázadok óta hozzátartozik a Márton-napi hagyományokhoz, a libafogyasztás elterjedésének gyakorlati okai is voltak.
A késő őszi időszakban a háziállatok közül sokat levágtak, hogy ne kelljen valamennyit a tél folyamán takarmányozni. A libák ekkorra már megfelelően meghíztak, így természetes módon kerültek az ünnepi asztalra. Márton napja ráadásul a karácsony előtti böjti időszakot megelőző lakomázás egyik hagyományos alkalma is volt.
Innen ered a jól ismert mondás:
„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik.”
A népi hiedelem szerint tehát a Márton-napi libalakoma a következő esztendő bőségét is biztosíthatta.
Libasült, ludaskása és az újbor ünnepe
A hagyományos Márton-napi asztal főszereplője természetesen a liba. A legismertebb fogások közé tartozik a ropogósra sült libacomb, a párolt káposztával kínált libasült, a libaleves és a ludaskása, amelyet libahúsból, rizsből és zöldségekből készítenek.
A lakomához rendszerint újbor is társul. A szüret után novemberre sok helyen már elkészült az adott év első bora, amelyet ilyenkor kóstoltak meg először. A néphagyomány ezért úgy tartja, hogy
„Márton az újbor bírája”.
A borvidékeken ma is számos Márton-napi rendezvény, pincelátogatás és borkóstoló kapcsolódik az ünnephez. A libás fogások és az újbor párosítása így a régi hagyományok egyik legélőbb öröksége maradt.
Milyen lesz a tél? A libacsontból is jósoltak
Márton napjához számos időjósló hiedelem fűződik. A paraszti világban különösen fontos volt, hogy az emberek megpróbálják előre jelezni a közelgő tél időjárását.
Az egyik legismertebb szokás szerint a megsült liba mellcsontját vizsgálták meg. Ha a csont fehérnek bizonyult, havas, hideg telet vártak, míg a barnás szín enyhébb, sárosabb időjárást jelzett.
Az ünnep időjárásából is következtettek a következő hónapokra. A legismertebb mondás szerint:
„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán, kemény tél várható.”
A fehér ló a havas, a barna pedig a hómentes tájat jelképezte. Ezek természetesen népi megfigyelések és hiedelmek, nem megbízható meteorológiai előrejelzések.
Lámpás felvonulások és Márton-napi népszokások
Márton napja nemcsak a lakomákról és az időjóslásról szólt. Régen sok helyen ekkor zárult le a gazdasági év, ilyenkor fizették ki a béreseket, és rendezték a különféle tartozásokat. A pásztorok is gyakran ezen a napon kapták meg járandóságukat, amelyhez olykor ünnepi ajándék is társult.
A mai Márton-napi ünnepségek egyik legkedveltebb programja a lámpás felvonulás. A főként német nyelvterületről elterjedt szokás során a gyerekek saját készítésű lámpásokkal vonulnak végig az utcákon, gyakran énekszóval idézve fel Szent Márton történetét.
Lelépő