Különleges lehetőség várja az építészet és a történelem szerelmeseit október 20. és 23. között Budapesten. Az Országházzal szemközti Igazságügyi Palota felújított termeibe ingyenes vezetett sétákon pillanthatnak be az érdeklődők.
Az 1896-ban átadott Igazságügyi Palota fennállásának 130. évfordulóját ünnepli. A Kossuth téren álló műemlék helyreállítása ugyan még tart, de a munkálatok már a befejezésükhöz közelednek. A Steindl Imre Program keretében megújuló épület legfontosabb történelmi terei ismét eredeti pompájukban láthatók – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
A látogatók megcsodálhatják a monumentális Központi Csarnokot és Lotz Károly lenyűgöző mennyezetképét, valamint Strobl Alajos Justitia-szobrát, amely hetven év után került vissza eredeti helyére.

A séta során megnyílik a rekonstruált történelmi bútorokkal berendezett díszterem, két műemléki tárgyalóterem és egy új, korszerű tárgyalóterem is.
Az egykori Néprajzi Múzeum épületébe a tervek szerint 2027 márciusában költözik vissza a Kúria.
A vezetett séták október 20. és 23. között ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges.
Az egyenként körülbelül 55 perces programokon legfeljebb 30 fős csoportok vehetnek részt, a 16 év alatti látogatókat pedig kizárólag nagykorú kísérővel fogadják.
Ezt se hagyd ki!
Közel tíz éve sorsára hagyták, most elindulhat Budapest egyik legcsodásabb épületének felújítása
Lelépő, fotók: Steindl Imre program


