Mintegy 130 millió éves, eddig ismeretlen dinoszauruszfajhoz tartozó csontokat emelnek ki a tengerből az Isztriai-félsziget nyugati partjainál, Bale közelében. A kutatók szerint ez a világ első olyan lelőhelye, ahol dinoszauruszcsontokat közvetlenül a tengerfenéken tárnak fel – számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT).
A maradványok egy nagy termetű, hosszú nyakú növényevő dinoszaurusztól származnak. Frano Vidakovic paleontológus a Jurassic Park nyitójelenetéhez hasonlította az állatot:
ahhoz a hosszú nyakú óriáshoz, oszlopszerű lábakkal, hosszú farokkal, amelynek láttán a film paleontológusai döbbenten szállnak ki a terepjáróból.
Matthew Lamanna amerikai paleontológus szerint a most feltárt állat kétséget kizáróan egy eddig ismeretlen faj képviselője. Eddig nyakcsigolyák, más gerinccsontok és bordák kerültek elő.
A lelőhely a Datule-Barbariga paleontológiai rezervátumban található, másfél és hat méter közötti vízmélységben. Aleksandar Mezga paleontológus és geológus szerint
nincs még egy ismert hely a világon, ahol dinoszauruszcsontokat ilyen körülmények között, közvetlenül a tengerből tárnának fel.
A térségben már 1993-ban is találtak dinoszauruszcsontokat, méghozzá véletlenül: egy helybéli kagylógyűjtés közben bukkant csontra a sziklában. A leletből később a Histriasaurus boscarollii nevű dinoszauruszt írták le. A most feltárt maradványok a kutatók szerint rokon állathoz tartoznak, de külön fajról van szó.
Az Isztriai-félsziget Horvátország dinoszaurusz-lelőhelyekben leggazdagabb térsége, a HRT egy korábbi összesítése szerint az ország 24 ismert lelőhelyéből 21 itt található.
A mai Isztria 130 millió évvel ezelőtt egészen más földrajzi környezet része volt, és jóval délebbre, nagyjából a mai Észak-Afrika térségében helyezkedett el. A kutatók úgy vélik, a tengerfenék további dinoszaurusz-maradványokat is rejthet.
Lelépő


