Ismét a mobilmentes, közösen megélt pillanatoké a főszerep október 15-e és november 5-e között a VakVarjú éttermekben! Immár hetedik MobilOFF, ÉlményON kampányukban idén a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal fognak össze, és a már megszokott kedvezmények mellett egy különleges, 32 lapos beszélgetésindító kártyacsomaggal is készülnek, hogy a mobilok helyett egymásra figyelhessünk.
Milyen jó lenne néha megállítani egy kicsit a világot! Félretenni a telefont, elfelejteni az értesítéseket, és igazán egymásra figyelni. Meghallgatni, kivel mi történt aznap, min nevettünk a legnagyobbat, vagy éppen mi foglalkoztat bennünket mostanában. Hiszen egy közös étkezés nemcsak a finom falatokról szól, hanem az együtt töltött időről, a nevetésekről és azokról a beszélgetésekről is, amelyekből szép emlékek születnek.
A VakVarjú étteremcsalád éppen ezért indította útjára évekkel ezelőtt a MobilOFF, ÉlményON kampányukat, amelyben arra biztatják vendégeiket, hogy étkezés közben tegyék félre a mobiljukat, és fedezzék fel újra az együttlét örömét. Október 15. és november 5. között ismét erre hívnak mindenkit a VakVarjú éttermekben!
Idén egy különleges újdonsággal is készülnek:
a mobilok helyét beszélgetésindító kártyák vehetik át az asztalnál.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakemberei által összeállított, 32 lapos pakli játékos és elgondolkodtató kérdésekkel segít elindítani a beszélgetéseket gyerekek és felnőttek között. Mi volt a napod legjobb pillanata? Mikor érezzük igazán, hogy figyelnek ránk? A kérdések között az online világ biztonságával és a telefonhasználattal kapcsolatos témák is helyet kaptak, így a közös játék nemcsak vidám perceket, hanem fontos felismeréseket is tartogathat. A kártyák felnőttek között is izgalmas beszélgetéseket indíthatnak el.
Hogyan vehetünk részt mindebben? A recept egyszerű: tegyük a mobilokat az étkezés idejére a VakVarjú éttermekben erre a célra kihelyezett fadobozba! Ha a család minden tagja vállalja a mobilmentes étkezést, a 14 év alatti gyerekek ingyen kapják a gyerekmenüt. A párokat egy-egy pohár gyöngyöző borral vagy alkoholmentes pezsgővel lepik meg, a nagyszülők és unokák közös étkezését pedig egy-egy Dobay süteménnyel édesítik meg.
Lelépő


