Ahogyan azt a Lelépő is megírta, kedden délelőtt váratlanul elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Akkor a tragédia okaira nem tértek ki, azóta azonban több információ is napvilágot látott.
Elsőként barátja, Mucsi Zoltán utalt arra, hogy Scherer Péter hosszú ideje küzdött betegségével, melyet méltósággal viselt. Most pedig arra is fény derült, hogy a sokak által rajongott színész nem Magyarországon, hanem Spanyolországban hunyt el.
A Blikk úgy tudja, hogy a színész feleségével, Viktóriával utazott el, hogy erőt gyűjtsön a május végére és június elejére leszervezett előadásai előtt, ám a szervezete feladta a harcot. Információik szerint a művész az egyik kedvenc nyaralóhelyén töltötte élete utolsó napjait, állapota az utóbbi időben gyorsan romlott.
Schere Péter Ajkán született 1961-ben, eredetileg építőmérnöknek tanult, később azonban végleg a színház világa felé fordult. Játszott az Arvisura Színházi Társaság, a Bárka Színház és a Krétakör társulatában, majd szabadúszóként dolgozott tovább.
Generációk ismerték jellegzetes hangját, sajátos játékstílusát és azt a különös energiát, amellyel a legdrámaibb és a legabszurdabb szerepeket is képes volt megtölteni élettel.
OLYAN FILMEKBEN SZEREPELT, MINT A KONTROLL, AZ ARGO, A MAGYAR VÁNDOR VAGY A VALAMI AMERIKA, AZ IGAZI KÖZEGE AZONBAN MINDIG IS A SZÍNHÁZ MARADT .
Lelépő


