Lelépő
Image default

Tobozszüretre hív az ország egyik legszebb arborétuma

November 15-én tobozszürettel zárják az idén 120 éves, badacsonyörsi Folly Arborétum jubileumi eseménysorozatát, a rendezvényen családi és gyerekprogramokkal, vezetett sétákkal és ünnepélyes faültetéssel várják az érdeklődőket.

A szervezők közleménye szerint az érdeklődők testközelből figyelhetik meg egyebek mellett az atlaszcédrusok, az arizonai ciprusok és az óriástobozú fenyő tobozainak betakarítását, két fánál pedig maguk is bekapcsolódhatnak a munkába.

A begyűjtés része a „tobozbontás”, amelyet gép végez, de a gyerekek maguk is szétszedhetik a tobozokat – írták a tájékoztatóban.

A gyerekeket traktortúra és pecsétkeresés várja, míg a felnőttek az óriástobozú fenyő szüretéhez vezető kerti sétán ismerkedhetnek meg a kert különleges fafajtáival, valamint a Folly család négy generáción átívelő örökségével.

Lelépő

Kapcsolódó