Október 18-án ünnepeljük a Magyar festészet napját. A jeles nap alkalmából öt olyan festményt idézünk fel, amelyek nem csupán a hazai művészet mérföldkövei, hanem egyben a nemzeti identitás és kollektív emlékezet meghatározó képei is.
Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (1881)
Munkácsy monumentális trilógiájának második darabja a magyar festészet egyik legismertebb alkotása. A mű drámai fénykezelése és realista részletgazdagsága egyetemes érvényű kérdéseket vet fel hitről, igazságról és emberi gyarlóságról. A Krisztus-trilógia nemcsak Munkácsy életművének csúcsa, hanem a 19. századi európai történelmi festészet kiemelkedő teljesítménye is.
Szinyei Merse Pál: Majális (1873)
A napfény, a természet és a gondtalan életöröm apoteózisa – Szinyei Merse Pál Majálisa a plein air festészet magyar úttörőjeként hozta el a modern látásmódot. Bár a korabeli kritika értetlenül fogadta, ma a magyar festészet egyik legismertebb, legderűsebb szimbóluma.
Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907)
Csontváry szimbolikus önarcképe a természet örökkévalóságáról és az emberi lélek magányáról mesél. A cédrus egyedül áll, mégis rendíthetetlen, akárcsak maga a művész, aki kortársai meg nem értése ellenére alkotta meg egyedi, spirituális látomásait.
Rippl-Rónai József: Kalitkás nő (1892)
Rippl-Rónai hozta el Magyarországra a szecesszió és a posztimpresszionizmus modern, dekoratív stílusát. A Kalitkás nő finom, szimbolikus megfogalmazásban jeleníti meg a női érzékenységet és a korabeli polgári élet harmóniáját, miközben bátran szakít a hagyományos akadémikus festészettel.
Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (1894)
Feszty Árpád monumentális körképe a nemzeti történeti tudat egyik legmeghatározóbb vizuális megjelenítése. A honfoglalás jeleneteit bemutató alkotás nemcsak méreteiben, hanem hatásában is grandiózus. A 15 méter magas és 120 méter hosszú körkép lenyűgöző módon idézi meg a honfoglaló magyarok diadalmas bevonulását.
Lelépő