A havasi lile a Hortobágy egyik karakter madárfaja – írja közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Borza Sándor, a természetvédelmi őrszolgálat tagja szerint a faj hazánkban nem fészkel, azonban az őszi vonulásuk során hónapokat töltenek el a Hortobágy szikes pusztáin.
„Tavasszal csak elvétve találkozhatunk ezzel a fajjal, és akkor is csak néhány egyedből álló csapat figyelhető meg általában” – hangsúlyozza.
A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy 2024 tavaszán egy közel negyven példányos csapat tartózkodott a Kunmadarasi-puszta térségében több mint egy hétig, amire eddig még nem volt példa. Az öreg madarak már átvedlették nászruhájukat, melynek köszönhetően
impozáns látványt nyújtanak ebben az időszakban.
A havasi lile jellegzetességei
A Hortobágyi Nemzeti Park leírása szerint a havasi lile közepesen kistermetű, zömök madár. Hosszú fehér, vagy okkersárgás barna szemöldöksávja és egyszínű felsőszárnyán a keskeny, világos elülső szárnyél minden tollazatában jellemző. A tojók színesebbek, élénkebb színezetűek a hímeknél.
Étrendjüket főleg rovarok, pókok, férgek, puhatestűek alkotják, kis mértékben azonban növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Augusztus és szeptember környékén kezdik el vonulásukat. Általában kisebb, három-hat fős csapatokban vonulnak, de fontosabb gyülekezőhelyein a csapat létszáma akár a húsz-nyolcvan egyedszámot is elérheti. A havasi lile hazánkban védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
Ezt olvastad már?
Természetvédelmi szempontból kulcsfontosságú lépések történtek a Tisza-tó környékén, ahol a küszvágó csér élőhelyeinek fejlesztésére és megőrzésére irányuló projekt valósult meg. Az egyedi kihívásokkal küzdő faj, mely a folyamatos vízszintváltozás, a hullámzás és a növekvő vízi turizmus hatásaitól szenved, most új lehetőségekkel találta magát szemben az úszó fészkek kihelyezése révén.
Csodálatos megoldással segítik a védett madarak fészkelését a Tisza-tónál
Lelépő


