A Kalifa Alpin Csapat tagjaként Lengyel Ferenc egy régi álmát szeretné teljesíteni azzal, hogy megmássza a Himalája Matterhorn-ját, az Ama Dablam-ot. Ez a gyönyörű hegy a Mount Everest alaptáborába futó útvonal mellett fekszik.
Sokan csodálják az Ama Dablam szépségét, de megmászására viszonylag kevesen vállalkoznak, mert a csúcsrész megmászása technikailag nehéz. A hegy főcsúcsa 6812 méter magas, nevének jelentése:
„az anya nyaklánca”.

Rendkívül súlyos sportbaleset után készül az Ama Dablamra Lengyel Ferenc
A Kalifa Csapat szerint kiterjedt hegygerincei és meredek hegyoldalai miatt nem lesz könnyű teljesíteni ezt a nem mindennapi kihívást. Magyar hegymászók közül eddig csak hárman tudták teljesíteni. Lengyel Ferencet régi barátja, Balogh Martin kíséri, akivel már sokszor mászott együtt, többek között az Alpokban is.
Úgy tudni, a két hegymászó szombaton este érkezett meg Nepálba.
Lengyel Ferenc nyolc éve tervezi, hogy megmássza az Ama Dablamot, akkor közbejött egy sportbaleset, de a vonzalma a hegy és köztes megmaradt.

Az Alpok után ez teljesen más lesz
„Napról-napra közelebb vagyok hozzá, hogy szemtől szembe végre találkozzunk és megbeszéljük: én felsétálok hozzá és ő meg ezért megajándékoz azzal, hogy hazaenged a családomhoz. Egy „anya nyaklánc” emlékkel szeretnék visszatérni Magyarországra” – mondta.
Hegymászótársát, Balogh Martint erős és tehetséges embernek tartja, úgy véli,
az Ama Dablam az Alpok után egy másik dimenzióba repíti majd.

Kell egy cél
„Én csak szeretek mászni. Szeretem ezt a sportot. Kell egy cél, amiért felkel az ember és amiért küzd. Örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek és végre megint Ferivel mászhatok! Semmi boszorkányság, just do it!” – fűzte hozzá Balogh, aki ipari alpin mellett kezdett el mászással foglalkozni.
Mindig is a technikásabb utak érdekelték, ahol változatos volt a terep.
„Túrasível elmenni jeget mászni, vagy mínusz fok alatt falmászócipőben a síléceket ledepózva, ott hagyva, utána még több 100 métert felfelé mászni, nekem ez a kihívás” – mondta a fiatal hegymászó.
A magyar hegymászók expedíciójáról a Lelépő EXTRÉM rovatában folyamatosan beszámolunk majd.
Korábban már beszámoltunk a Lelépőn a páros egyik tagjának emberfeletti teljesítményéről. 2021. őszén Lengyel Ferenc siklóernyőzés közben siklóernyőzés közben olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy a zuhanása végén három csigolyája tört szilánkosra. Neszmélyi Emil, a Mount Everestet oxigénpalackkal megjárt magyar hegymászóval közösen júliusban állhattak fel a Mont Blanc 4810 méter magas csúcsára.
Fantasztikus teljesítmény: csigolyatörése után hódította meg a Mont Blanc-t a magyar hegymászó
Lelépő, fotók: Kalifa Csapat


