Ötvenkét rákosi vipera kapott új, mesterséges otthont a Hanságban, ahol természetes élőhelyükön, egyedi azonosító alapján a jövőben is megfigyelik őket a szakemberek.
Cél a meglévő vipera állomány megerősítése
Új lakók érkeztek a Hanságba a Rákosivipera-védelemi központból – adta hírül közösségi oldalán a Fertő-Hanság Nemzeti Park. Tájékoztatásuk szerint a múlt héten ötvenkét rákosi viperát telepítettek a hansági élőhelyre annak érdekében, hogy a megerősítsék a már meglévő állományt.
Az új lakóknak mesterséges telelőüregeket alakítottak ki, melyben öt-öt állat talált otthonra. Az üregek fölé védőháló került, amely az új környezetükkel még ismerkedő viperák számára ideiglenesen védelmet nyújt a ragadozó madarak ellen.
Érdekesség, hogy minden példányról egyedi azonosításhoz szükséges fotók készültek, melyekhez egy-egy kód is tartozik. Az esetleges későbbi visszafogások során, így még több információt kaphatnak majd rólulk a nemzeti park munkatársai.
A rákosi viperáról
A most visszatelepített viperák kizárólag Magyarországon és Erdélyben élnek. Rendkívül ritka hüllők, melyek mára a Kárpát-medence faunájának legveszélyeztetettebb állata lett. Erdélyben kihaltnak hitték, példányai a 2000-es években bukkantak fel ismét.
Magyarországon is már csupán ötszáz ilyen kígyó él,
két populációt alkotnak a Hanságban és tízet az Alföldön, a Kiskunságon.
A rákosi vipera meglehetősen rövid kígyóféle. A legnagyobb mért hím 47,1, a leghosszabb nőstény 59,8 centiméteres volt. Alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán a keresztes viperáéra emlékeztető, egyedenként más és más rajzolatú, sötétbarna cikcakkmintázat fut végig, amit az oldalakon hasonló színű foltok kísérnek. A szürke hasoldalt piszkosfehér foltok tarkítják.
Lelépő, fotók: Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook oldala,