Lelépő
Image default

Úgy kezdődik a szezon az ország első számú csónakázó taván, hogy nem lehet csónakázni

Ismét megnyitott a városligeti csónakázótó, keddtől vasárnapig, változó nyitvatartással várják az érdeklődőket. Egyelőre azonban csónakba nem lehet beszállni.

A városligeti csónakázótó az első számú romantikus helyszín nyaranta a fővárosban

A Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó hivatalos tájékoztatása szerint a soft opening időszakában keddtől péntekig 16 és 19:30, hétvégén pedig délelőtt tíztől este nyolcig lehet a vízen szórakozni. A tervek szerint a későbbiekben egyre tovább lesznek nyitva.

Csónakázni azonban egyelőre nem lehet. A vízszint továbbra is alacsony, így csak vízibicikliket tudnak az érdeklődők bérelni az első napokban, csónakot és SUP-ot nem. Úgy tudni,

a tó alacsonyabb részei egyelőre lezárva maradnak.

Fontos információ a vízisportok szerelmeseinek, hogy a szabály értelmében saját SUP, kajak és egyéb sporteszköz nem vihető fel a tóra. Kizárólag azok használhatók, amelyeket helyben bérelnek.

Mint ismert, a Városligeti Csónakázótó Budapest egyik ikonikus helyszíne a Hősök tere és a Vajdahunyad vára közvetlen szomszédságában. A mesterséges tó minden évszakban népszerű helyszín. Nyaranta csónakázás során lehet kellemes időt eltölteni a vízen, télen a mesés vízi világ csodálatos jégpályává alakul. Miközben szép kilátást nyújt a Városliget zöld területeire és a környező épületekre, és

IDEÁLIS HELY AZ AKTÍV KIKAPCSOLÓDÁSRA VAGY ROMANTIKUS SÉTÁKRA.

Ezt olvastad már?

Jöhet a pokróc, a szendvics és a behűtött pezsgő – Budapest a legjobb európai piknik-helyek közé került.

Az Ubuy megvizsgálta Európa legnépszerűbb parkjait és többek között a Tripadvisor, a Google értékelései valamint az Instagram illetve TikTok hashtagjei alapján össze is hasonlította, hogy kiderítse, melyek a legjobb fővárosok a nyári piknikre.

Egészen különleges nemzetközi ranglistán lett bronzérmes Budapest

Lelépő

Kapcsolódó