Pár nap alatt két kereszt is a vandálok áldozata lett. A nagy-szénási feszület esetében nem csak kidöntésről van szó, de fel is gyújtották, a Látó-hegyen álló keresztnek pedig fűrésszel estek neki, hogy aztán ülőkéket készítsenek belőle.
Felkészültek voltak a vandálok, fűrészt is vittek magukkal
Augusztus 20-án vandálok ledöntötték a keresztet Nagy-Szénáson és felgyújtották azt – jelent meg a hír egy héttel ezelőtt a túrázók által kedvelt Facebook csoportokban. Az eset hatalmas felháborodást keltett, és szinte azonnal gyűjtés is indult a kereszt visszaállítására. Úgy tűnik azonban, hogy ez az eset nem volt egyedi, most újabb kereszt esett a vandálok áldozatául.
Kunos Gábor, az OKT Facebook-csoportba posztolta, hogy a Vác felett magasodó Látó-hegy keresztjét is ledöntötték.
„A Nagy-Szénás keresztjével ellentétben ezt nem égették el, csak ülőkének rakták össze egy kisebb tűz köré.” – írta a közösségi oldalon. Hozzátette: a vandálok ide fűrészt is vittek magukkal,
a kereszt fém erősítését azonban nem tudták elvágni.
Mindkettő a kéktúra nyomvonalánál állt
A túrázók a két eset között máris fedeztek fel párhuzamot, hiszen
mindkét eset az Országos Kéktúra mentén, illetve annak közelében történt.
A Nagy-Szénás a Budai-hegység harmadik legmagasabb csúcsa, a Látó-hegy pedig Vác fölött magasodik. Míg előbbi esetében nem tudni, hogy ki állította a keresztet, utóbbit a Szentimrevárosi Egyesület készítette 2001-ben Szent Margit tiszteletére.
Frissítés: 2023.08.30.
Helyreigazítás: Nem döntötték ki a Látó-hegyen álló keresztet, tervezett felújításról van szó
Lelépő, fotók: Kunos Gábor, Seres Tünde Facebook