Lelépő
Image default

Szegedi légiparádé: Egy csokit sem vihetnek magukkal a nézők, az ételallergiásoktól orvosi papírt is kérnek

Péntektől szombatig légi produkciók, különleges repülőgépek, helikopterek, hidroplánok, extrém mutatványok és pirotechnikai bemutatók is várják a látogatókat a Szeged International Airshow-n. A program tényleg látványosnak ígérkezik, a légiparádé Facebook oldalán azonban forrnak az indulatok a házirend megváltoztatása miatt.

Kezdjük az elején, azzal, ami jó, a fekete leves majd később jön

A szegedi repülőtéren nyolcadik alkalommal rendezik meg a légiparádét, amely az ország egyik legrangosabb repülős eseménye. A légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány.

Látványos programokkal készülnek a szervezők

A légiparádé programja péntek délután kezdődik ejtőernyős, műrepülős, helikopteres és hidroplános bemutatóval. Az eseményen mások mellett bemutatkozik Besenyei Péter műrepülő világbajnok is egy Corvus Racer géppel. Majd olyan gépkülönlegességek is felszállnak, mint például

a Boeing Stearman duplafedeles és a YAK-55-ös, de oldtimer vitorlázó gépeket is láthat a közönség.

A légiparádé nappali programja után pirotechnikával kísért látványshow-val, valamint éjszakai ugrásokkal szórakoztatják a vendégeket. A helikopterek és repülők mellett Szeged égboltját drónok festik majd színesre.

Ezután a résztvevők éjszakai sétarepülésen vehetnek részt.

Szombat délelőtt siklóernyősök repülésével, sárkányrepülőkkel, repülőmodellezőkkel és ejtőernyős formaugrásokkal folytatódik a légiparádé. Délután látható majd a T-28 Trojan amerikai felderítőgép, az MI-2 Heliforce helikopter, az Aeroexpress Cessna 206 hidroplán is. Emellett több produkciót is megismételnek a pénteki napról. Éjszaka a vendégeknek szintén lesz lehetőségük sétarepülésre.

Jól hangzik, ugye? Ahogyan azonban a mondás tartja, nem minden fenékig tejfel.

Hatalmas a felháborodás az új szabályok miatt

A légiparádé programjai valóban zseniálisak, de van néhány furcsa szabály, amelyet idén hoztak és ami hatalmas felháborodást váltott ki. Ahogyan a szervezők a közösségi oldalon írják: a házirendben változás történt.

„Maci Laci piknikes kosarát idén hagyd otthon. Kizárólag hőségriadó esetén megengedett a 0,5 liter bontatlan ásványvíz és bébiétel hozható be, étel semmilyen egyéb formában nem.” – húzzák alá. Az ok egyértelműen az, hogy a helyszíni étel is italértékesítést felpörgessék. Ezt mondjuk nem is titkolják, hiszen a posztjukban rámutatnak: „széles gasztro kínálatunkban mindenki megtalálja a kedvére valót, miközben élvezheti a különleges légi produkciókat.”

A bejegyzés alatt tucatjával jelentek meg a felháborodott kommentek. A hozzászólók szerint ez – a legfinomabb jelzőkkel is

nettó lehúzás és pofátlanság.

Később a szervezők jelezték, hogy fél liter vizet mindenki bevihet magával, az eredeti posztban továbbra is azt olvashatjuk, hogy ezt csak a hőségriadó idején lehet megtenni.

Rengeteg a felháborodott érdeklődő, sok az aggódó szülő a légiparádé új házirendje miatt

Sokan azon vannak felháborodva, hogy mindezt az utolsó pillanatban közlik, nem pedig akkor, amikor a tavasszal kedvezményes áron megkezdték a bérletek értékesítését. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Bár a kínálatban állítólag lesznek ételallergiásoknak készült ételek, például a gluténérzékenyek számára a keresztszennyeződést nehezen lehet ilyen körülmények között garantálni.

A kommentelők körében a légiparádé házirendjének egy másik pontja verte ki a biztosítékot. Amennyiben például többszörös ételallergiával érintett gyermeküknek  – vagy éppen saját maguknak, ha ők igényelnek speciális étkezést – szeretnének otthon elkészített ételt bevinni, a házirend értelmében az intoleranciáról orvosi igazolást kell bemutatni. Ennek tartalmát a helyszínen a szervezők megvizsgálják, majd döntenek arról, hogy kidobatják-e az ételt, vagy beengedik

Idézzük:

„orvosi igazolással igazolhatóan speciális étkezési igényekkel érkező látogatók igényeit megvizsgáljuk és az igazolásban szereplő terméket bevitelénél azt figyelembe vesszük.”

Ezek után mindenki arra kíváncsi, milyen lesz a hangulat az eseményen a beléptetéskor…

Ezt olvastad már?

A Szegedi Halfesztivál nagy történelmi gyökerekkel bír, az elmúlt években azonban egyre több kritika éri nem csak a szervezést, hanem az ott kínált ételeket is. Úgy tűnik, ez idén csúcsosodik ki. A turistákon kívül a helyiek is fel vannak háborodva a színvonaltalan, a gasztronómiai értékeket megcsúfoló rendezvényen. És persze az ehetetlen halászlé árán is.

„Menzás csirkepörkölt ízű hallé, 4000 forintért” – Tömegek hagyták ott a Szegedi Halfesztivált és mentek inkább csárdába

Lelépő, fotók: Szeged International Airshow facebook oldala

Kapcsolódó