Lelépő
Image default

Soha nem történt még ahhoz hasonló, mint amire most szombaton készülnek a romvárunknál

Május 31-én színes programokkal és ingyenes családi élményekkel várják az érdeklődőket a Somló hegy tetején. Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal életre hívott Somlói várnap a hegyen magasodó régi erőd falai között, Doba lábánál közösségi összefogásból valósul meg.

A szervezők tájékoztatása szerint május utolsó napján ünnepi forgataggá változik a Somlói vár környéke. A festői borvidék szívében először rendezi meg a település önkormányzata és a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. az eseményt,

a Somlói várnap új színt kíván vinni a térség kulturális életébe, betekintést engedve a vár eddig lezárva tartott részeibe.

A nagyközönség elől korábban elzárt várrész közel három éve újult meg, és 2024-től lett látogatható.

A rekonstrukció során megerősítették a várfalakat, fedett tereket alakítottak ki – például egy kaszárnyát és egy sütőházat. Az ingyenesen látogatható rendezvény a szórakozás mellett történelmi élményt is kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Íme Somlói várnapok programjai:

  1. 10 órától kézműves foglalkozások, vitézpróba gyerekeknek, szablyavívás és lovasbemutató
  2. 10 és 18 óra között Hungari Dzsebedzsi – török hagyományőrző programok (kávé- és serbetkóstolás, hímzés, fafaragás)
  3. 15 és 17 órai kezdettel a Rőtökör társulat bábszínháza hoz felejthetetlen pillanatokat a gyermekeknek
  4. 19 órakor Navratil Andrea és barátai adnak koncertet „Lovakon, nyergekben…” címmel
    reggeltől estig pedig zenés forgatag, pecsenyesütő, kirakodóvásár

Lelépő, fotók: NÖF

Kapcsolódó