Lelépő
Image default

Ma lenne 92 éves a magyar természetjárók példaképe, Rockenbauer Pál – Emlékfilmmel

A Filmdzsungel Stúdió készített még 2020-ban egy ötven perces emlékfilmet, Ércnél maradandóbb… címmel Rockenbauer Pálról, a hazai természetjárók példaképéről, aki a mai napon lenne 92 éves. 
Ahogy a film készítői fogalmaznak, azért választották a Horatius-idézetet emlékfilmjük címéül, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon… nem múló népszerűsége és
értékeinek tartóssága ebben a változó világban joggal hasonlítható a római költő életművéhez.
Rockenbauer Pál 1979 nyarán indult csapatával a zempléni Nagy Milicről arra a hetvenhat napos és ezeregyszáz kilométeres gyaloglásra, amelynek filmes dokumentálása nemzedékek szórakoztató TV-sorozata, sőt ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy természetjárók, néprajzosok, szociológusok kutatási területe lett az elmúlt negyven évben.
Az emlékfilmben munkatársai, kollégái, barátai szólalnak meg, közben pedig kirajzolódik egy – mondhatjuk –
halhatatlan televíziós ismeretterjesztő, Rockenbauer Pál portréja.
lelépő.hu

Kapcsolódó