Életének 96. évében, pénteken elhunyt Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Timár Sándort – akit családja körében
Jelzett turistautakra, így a Kéktúra egyes szakaszaira is kerülhetett azbeszttel szennyezett kőzúzalék a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) tájékoztatása szerint. A szövetség a túrázók biztonsága érdekében
A kisgyermekes családok nyaranta szinte egyszerre indulnak el a vízpartok, fürdővárosok felé. A Balatonnál is évek óta jól látható, hogy bizonyos időszakokban hirtelen megugrik az érdeklődés
Két aranyérmet nyert Decker Anna, a Magyar Pilates Szövetség alapító elnöke és a New Pilates by AD stúdióhálózat és módszer megalkotója a világ egyik legrangosabb
Óbuda önkormányzata kezdeményezi a budapesti Hajógyári-szigeten fekvő Hadrianus-palota és a dunai limes magyarországi szakaszának felvételét az UNESCO világörökségi listájára – mondta Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
A világ legjobb íjászai érkeznek Magyarországra július 17. és 19. között, amikor három település, Törökbálint, Esztergom és Törtel ad otthont az Íjász Világkupának. A különleges
Rgészen különleges látvány tárult a korán kelők elé a Balaton-felvidéken. Somogyi László balatoni túravezető olyan ritka meteorológiai jelenséget fotózott, melyet még a térséget jól ismerők
A Bősze Ádám Zenei Antikváriumban bukkant föl Bartók Bélának egy eddig ismeretlen kompozíciója – jelentette be közösségi oldalán Bősze Ádám. A hivatalos tájékoztatás szerint az
Életének 84. évében elhunyt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Somogyi Győző művészetében a
2026. június 19-én új időszaki kiállítás nyílik az Esztergomi Duna Múzeumban SZIPÁL 19 – A szerencse nyomában címmel. A tárlat tizenkilenc ikonikus fényképen keresztül idézi